Pártállam és nemzetiségek 1950–1973 - Forrásközlemények 6. (Kecskemét, 2003)

Bevezető

a szocialista hazaszeretet." Előírta ugyanakkor a határozat, hogy a nemzetiségi szövetségek tevékenységük értékelésére négyévente tartsanak munkaértekezleteket. Az első munkaértekezletekre 1960 tavaszán került sor. Ezek a továbbiakban 4 majd 5 évenként megismétlődtek, és rendszeressé váltak. „Az első országos munkaértekezleten minden szövetségben létrehozott - 1964-ben újjáválasztott - 35-40 fős ún. társadalmi bizottságból 1969-ben országos választmány lett."

33 Még a korábbiakhoz képest is visszalépést jelentett a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának 1968. szeptember 17-i határozata, amely a minisztérium által ismételten megfogalmazott problémákat szintén figyelmen kívül hagyta. Nem foglalkozott a szövetségek jogi helyzetének tisztázatlanságával, de azzal sem, hogy a nemzetiségpolitikának nincs felelős központi szerve. Gyakorlatilag új elvi álláspont nem fogalmazódott meg. A nemzetiségi szövetségek 1969. áprilisi kongresszusaikon új alapszabály-tervezetet fogadtak el, amelyeken azután 1973-ban, majd 1978-ban további változtatásokat eszközöltek. A változtatások - a kongresszusi küldöttek közvetlen megválasztása, az Országos Választmány létrehozása, a szövetségek konzultatív jogkörének kiterjesztése - a szervezeti Önállóság és az önszerveződés megerősítését szolgálták. Ezeket az engedményeket azonban csak viszonylagosnak tekinthetjük, ami talán elősegítette egy szabadabb nemzetiségi lét megélését, de a kívánttól messze elmaradt, s a rendszerváltásig a nemzetiségi szövetségek is a hatalom foglyai maradtak. Mindenki előtt ismeretes, immár következményeivel együtt, hogy a nemzetiségi konfliktusok elvi és gyakorlati rendezése a Duna-medencében élő népek közös, mai napig megoldásra váró problémája. E régió népei és kormányai hosszú ideig minderről nem vettek tudomást, és időről időre - külés belpolitikai meghatározottságokra hivatkozva - elmulasztották a valóságos megoldási alternatívák kidolgozását. Közép-Kelet-Európában a második világháború után is fennmaradt a nemzeti-etnikai és az állami-területi határok aszinkronja, s ezzel a nemzetiségi problematika állandósult a régióban. Ebben a helyzetben nemzetközi jogi garanciáknak, regionális kisebbségi chartáknak és az érintett országok által kiadott törvényeknek, rendeleteknek kellett volna szavatolnia a térség nemzeti kisebbségeinek egyéni és közösségi jogait. Erre átfogó módon egyik síkon sem került sor. Elmaradt a kisebbségek jogainak nemzetközi szintű szabályozása. Az ENSZ alapokmánya csupán a nemzeti kisebbségek tagjainak egyéni, állampolgári jogai biztosítását hangsúlyozta, az egyes államokkal kötött békeszerződések pedig nem tartalmaztak előírásokat a területükön maradt nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozóan. A térség országai közötti viszony, Tilkovszky Lóránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században. Debrecen, 1998. 154.