A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei I. 1591-1711. - Forrásközlemények 1. (Kecskemét, 1996)

SZÖVEG KÖZLÉS

viselni, avagy a pártaövet még akkor visszaküldeni, mikor elhozta, többet érvén a pártaöv az adósságnál. * Harmadik. Die eodem. Elő állván Kovács István az öccsével Kovács Jánossal, proponálná, hogy ők még Szentkirályon összeállottak és mind ekkoráig együtt s egy kenyerén voltának, most egymástól elválván, egymás között egyéb jószágból szépen megegyeztenek és megosztoztanak, de az vetéstől meg nem egyeztenek. Értvén ezért öccsének befeleletét, hogy mint­hogy együtt lakván, ő szántott vetett magának, külön vetése nem is volt. Mi igy deliberáltunk: Minthogy egy kenyerén voltak, együtt keresték ételeket, az mi veté­sek vagyon, feltakarítsák együtt egyenlő költséggel és kinyomattatván, az szemmel egyenlőképpen felosztozzanak. * 4. Die eodem. Mőncsör Qáspárné attrahálván 251 Farkas Mihálynét mezei kert vé­gett, az fogott törvény, minhogy testamentom interveniált, az melyek felbontása az sz. széket illeti, ahoz nem nyúl, hanem az testamentomot helyben hagyta. * 5. Die eodem. Actor Csaba Mihály akkori főbiró lévén, alpörösök Méhes György, Barkó Benedek több complicesekkel 252 együtt, az mi törvényünk ilyen képpen délibérait. Mi fogott személyek és ezen pörnek birái, jól meghányván vetvén elménket, jó lelkünk ismereti szerint s tehetségünk szerint is azt talál­tuk: mivel az alpörösök szükségképpen ki bocsátotta birói tiszti sze­rint az dominus actor, 253 hogy a minemű tolvaj latornak kergetésére, de az mellől elmentenek és magok hasznát vigyázták, hét ökröknek elhajtásában elegyítették magokat, mely ökröket akkori biró Csaba Mi­hály urunk és becsületes tanács város hasznára azon ökröket nem fordította, hanem ugyanazon hajtók uraságában maradott, melyre néz­ve a mí ítéletünk fele kárnak megfizetését méltán reájok vetette ilyen ratiora nézve, mivel azon hajtókát az városnak azon ökrökkel fel kel­lett volna kergetni erőszakkal is, midőn Barta Mihály levele érkezett, ha az ökrökért nem pöröl, avagy másképpen azon dolognak eligazítására nem ment. Igy lévén, azért consentialni 254 látatik az vá­ros, ha pedig pört indít Barta Mihály ellen, az igazság, az törvények fo­lyása szerint ha mi fordul jövendőben, az szerint két részre oszlassék, minthogy az pörnek is költsége az két részrül lészen. Tjk. 1665. 121-125. o. -- Szilády K. m. A. 75-78. o. 251 Beperelvén... 252 Bűntárs. 253 Felperes úr. 254 Egyetért, megegyezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom