Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)
TANULMÁNYOK - Szabó Bence: OKTATÁS PÁRTFELÜGYELET ALATT. Tanügyi irányváltás Kecskeméten 1945 és 1950 között
Szabó Bence Kovács Bálint és Tóth Endre A KREK Könyviárának gyűjteménye 1948 őszén Kovács Bálint és Tóth Endre lelkipásztorok ráirányították püspökük figyelmét azon veszélyes jelenségre, hogy az egyház aktív szolgálatától mind több férfi maradt el. „Bizonyos, hogy a jelenlegi helyzet rendkívül befolyásolja a férfiaknak a magatartását, elvonja idejüket, és tartózkodásra készteti őket az egyházzal kapcsolatban."11 A félelem légköre másik ponton, a pedagógusokkal kapcsolatos feladatoknál is kitapinthatóan nyomot hagyott. Nagy szükség volt a református felekezetű tanárok, tanítók bibliakörbe való összefogására, lelki támogatására, „De sok minden szól amellett, hogy ilyen külön pedagógus összejövetelt ne tartsunk. A probléma a levegőben lóg"n * * KREL Iktatott iratok. 138/1948. Lelkészi jelentés. 1948. október. 1. p. Uo. 2. p. 77 78 312