Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: A VÁROSI MÉSZÁRSZÉK ÜZEMELTETÉSE KECSKEMÉTEN A XVI-XVII. SZÁZADBAN

matosan alkalmazott. Egyébként ezt a munkát egy ember segítség nélkül nehezen végezhette. Hornyik János kiváló monograms még az eredeti jegyzőkönyvből másolhatta ki sok évtizedes gyakorlat alapján állandósult éves munkabérüket: két 'mészáros szolga ' vagy mészáros legény bére pedig volt: fejenkint 18 forint, egy szűr csuha vagy ködmen, egy saru és egy cipellős, egy fertály búza, és egy fertály köles" Érdemes kiemelni, hogy a széles körű pénzgazdálkodásra utal az a tény, hogy a teljes értéken belül a naturália viszonylag kis arányú. Egy több száz család szükségletét ellátó mészárszék üzemeltetése többirányú és komoly elfoglaltságot jelentett. A vágóállatok folyamatos beszerzését, azok őriztetését, a jószágok levágását, a melléktermékek tárolását, azok hasznosítását, a mészárszék forgalmának nyilvántartását, a mészárosok munkájának az irányítását és ellenőrzését a magisztrátus tagjai érthetően nem vállalhatták fel. Ezt a sokrétű, jelentős pénzforgalommal járó, folyamatos és felelősségteljes munkát régtől fogva a székbírókra bízták. A mezővároson belül ők is választott tisztségviselők voltak, és ezért ezekben a századokban gyakorlatilag munkabért ők sem kaptak. Miként a későbbi évtizedekben is, csupán bizonyos kedvezményekben részesültek. „A mészárszékbíró, vagy mészárszék felügyelő jutalmazása volt 1600 és 1601-ben: hogy 'őrzőt és kocsisort' nem adott, azaz őrködés s előfogatolás alól felmentetett" A székbírók megbízatása Szent György napi választástól egy évre szólt. Munkájukat évközben az adószedő, majd a másodbíró ellenőrizte, a szék jövedelmét neki kellett továbbítani. Az új főbíró megválasztásakor pedig mindkét fél köteles volt éves munkájáról és a pénzforgalomról tételesen elszámolni. Miként láttuk az élő állatok beszerzése az esetek nagyobb részében a tanács költségén a heti és az országos vásárokon történt. A lakosság ellátásához azonban kisebb részben a saját nevelésű jószágok húsa is hozzájárult. Ezekben az évszázadokban a mezővárosok tanácsa több irányú gazdálkodást folytatott. Egy 1596-ból való feljegyzése szerint a XVI. században kétségtelenül tartott saját barmot, gulyát. Egy további, 1598-ból való kijegyzés szerint: „A város tartott juhászatot, barma is volt" A vásárokon megvásárolt jószágokat ezekre a nyájakra, gulyákra „verték" ki. A város juhnyájának pedig még az 1597-ből való darabszámát is ismerjük: a következő évben „Szent György napkor, midőn az új bírónak, László Ferencnek kezéhez számlálják a város juhát, volt mindösszesen a fejőssel egyetemben 209 darab." Ez nem volt különösebben nagy nyáj, de sok esetben kisegíthette a mészárszéket, főként pedig a tanács által üzemeltetett konyhát. Fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy külön még sajtnyomót is foglalkoztatott a tanács a laktáció idején: „/4 sajtnyomónak szegődése volt <5/forint], 5pénz, egy ümög, egy gatya..."? Nem árt ismételten kiemelni, hogy az itt idézett adatok kivétel nélkül a XVI. század végéről valók. Azt viszont joggal tételezhetjük fel, hogy egy ilyen szintű városszervezés, a benefíciumok ennyire következetes, körültekintő és rutinszerű védelme, a mészárszék folyamatos irányítása, ellenőrzése, egy ennyire összetett gazdálkodás folytatása csak hosszú fejlődés révén alakulhatott ki, rendeződhetett össze. Talán nem kell bizonygatni, hogy az új hatalom közigazgatása csak egy több évtizedet átfogó, kétirányú harcot igénylő tevékenység során alakult ki. Az előző századok során rögzült magyar feudális jogrend és közigazgatási gyakorlat érthetően idegen IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 43-50. és HORNYIK János, 1861. II. k. 76. o. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az itt megfogalmazott büntetés alapján joggal feltételezhetjük: az ekkor még létező Kerekegyház településen működött mészárszék.