Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: A VÁROSI MÉSZÁRSZÉK ÜZEMELTETÉSE KECSKEMÉTEN A XVI-XVII. SZÁZADBAN

volt a török tisztviselők és katonák számára. Hatalmuk mielőbbi kiépítése és megszilárdítása, a különféle adók, szolgáltatások zavartalan biztosítása érdekében sem segíthették elő, hogy a hódoltsági mezővárosok a magyar központi hatalommal zavartalan kapcsolatot tartsanak, netán újabb kiváltságokat, benefíciumokat szerezzenek. Tehát joggal tételezzük fel, hogy ezt a lehetőséget, jogot még Mohács előtt kapta meg a város és lakossága. Tekintettel arra, hogy Kecskemét földesurai sosem vonták kétségbe, hogy az egyik legfontosabb beneficiumnak, a vásártartásnak a jogát a közösség saját maga szerezte meg még királyi birtokként, aligha kétséges, hogy a lakosság árutermelése és ellátása szempontjából ugyancsak fontos jogot sem valamelyik földesúr adományozta a városnak. Tehát nem alaptalan az a feltételezés, hogy mintegy másfél évszázados joggyakorlás, szervező és irányító munka írott emléke maradt fenn az egykori tanácsi jegyzőkönyvekben. XVII. SZÁZAD a) A mészárszék működtetése A mezővárosi tanács érthetően a következő században is fenntartotta a húsmérésre vonatkozó monopóliumát, és szigorúan büntette az ellene vétőket. Erre vonatkozóan ugyancsak meggyőző adatok állnak rendelkezésünkre. „Kecskéi mészároson hentességért vettem tall, 2."

9 „Tóth János hentesen vettem garas 10...". „Dóczi István tehént vágott, vettem tall. 2, hogy váras ellen vágatta le"

w Azonban a magisztrátus a kurta-mészárszék működtetésének szigorú tiltásával egy időben messzemenően figyelembe vette a lakosság jogos érdekeit. A tanács fenntartotta magának a jogot arra is, hogy fölülírja a közösség érdekében a kereskedelemmel kapcsolatos szokásokat, korábbi jogi formulákat, ha ezt a közösség elemi érdekei megkövetelték. 1688. március 27-én Jllyés Ferenc [...] panaszt tesz, hogy marháit, melyeket 235 forinton katonáktól vett, a székbírák elvették tőle [...]". Viszont szükségesnek látták, hogy ugyanezen a napon e valóban szokatlan, sőt rendkívülinek mondható eljárást jogilag kellően megalapozzák: „régen bevett szokás szerint való statútuma az itt környül levő három városnak, szabadságában vagyon az székbíráknak az közönséges jóra nézve, az itt lakos embertűi, az mint megveszi, azon áron az marhát elvehesse, az közönséges jóra fordítsa [...]". Az árak limitálása ezekben az évszázadokban megszokott volt. Különösen a háborús évek alatt jelentkező áruhiány miatt élhettek volna vissza a székbírák a nekik juttatott lehetőségekkel, hatalommal. Ennek ellensúlyozása végett a tanács több alkalommal kénytelen volt a hagyományok, illetve a 'munkaköri leírások' ellenére közbeavatkozni. Ezért saját üzemében is szigorúan megkövetelte az árak féken tartását, számottevően nehezítve ezzel a székbírák dolgát. Többek között 1687. július 6án is ilyen lépésre kényszerült: ,^4 mészárosokrúl és székbírákrúl való deliberatio: Minthogy a szegény váras lakosi majd éhhalásra jutottanak, mostani székbíráink Máté Kovács, Halyagos János, Király Jánosék az húst 7 pénznél különben nem akarván adni, mi [...] nem engedgyük meg külömben 6 pénznél adni [...]. Holott Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: BKMÖL) IV. 1510/a. Kecskemét város számadási iratai. Másodbírói számadások (a továbbiakban: IV. 1510/a.). 1685. 11-15. o. BKMÖL IV. 1510/a. 1685. 6-9. o.