Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: A VÁROSI MÉSZÁRSZÉK ÜZEMELTETÉSE KECSKEMÉTEN A XVI-XVII. SZÁZADBAN

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR A VÁROSI MÉSZÁRSZÉK ÜZEMELTETÉSE KECSKEMÉTEN A XVI-XVIL SZÁZADBAN 1. A XVI. századi működésre utaló adatok Már az árutermelés és pénzgazdálkodás viszonylag alacsony szintjén szükségessé vált a közérdek, a közjó szervezett és következetes biztosítása, folyamatos fenntartása még a kisebb településeken is. A közösség biztonságán kívül a lakosság alapvető élelemmel történő ellátása ezekben az évszázadokban is az első feladatok közé tartozott. A helyi hatalom irányításával történő húskimérés, a mészárszék működtetése nemcsak ennek tett eleget, hanem normális körülmények között érdemi haszonnal járt. Éppen ezért a regálék közé tartozott. Mivel ez többirányú szervezőmunkát követelt, és a legtöbb helyen nem eredményezett különösebben nagy bevételt, az uralkodó, illetve a földesúr célszerűnek látta, hogy ennek üzemeltetését az igazgatás alacsonyabb szintjének átengedje. így a XIV-XVI. századra a földesurak, a királyi és a mezővárosok sorra megszerezték ezt a jogot. Mivel az egyes települések bevételeit sem növelte különösebb módon, ez a jövedelmi forrás ritkán jelent meg a kiváltságlevelekben. Ez az oka annak, hogy a helytörténeti monográfiákban kevés figyelmet és helyet kapott. Pedig a hasonló benefíciumok gyakorlásának ténye és módja sokat elárul a falusi és a mezővárosi önkormányzat formálódásáról, annak szintjéről. A hódoltság első feléből a szandzsák-összeírások jövedelembecslései nyújtanak támpontot a hús helyi forgalmáról. Ezekben ugyanis fel-feltünik egy „vágóhídi illeték"-nek fordítható jövedelemforrás, amelyről a budai kanunnámeben az alábbiakat találjuk: levágott marha után reszm-i kinnáre címen marhánként két akcse és négy juh után egy akcse szedessék" Nagykőrös 1562-ben 450, Ráckeve 1562-ben 1871, 1580-ben 6400, 1590-ben 6117 és Vác 1546-ben 2075, 1562-ben pedig 2786 akcsét fizetett. Bár ekkor már fontos jövedelemforrásnak számított, a szandzsák-öszszeírásokban a nagyobb múltra visszatekintő mezővárosok közül - Budát és Pestet itt nem számítva - csupán Vácott találunk mészárszékeket. Nagyobbrészt ezek is török kézben voltak. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a mészárszék üzemeltetése, mint a városias fejlettség egyik bizonysága, a felfutóban levő mezővárosokban is csak viszonylag későn jelent meg.

1 A Homokhátság városainak monográfiái kevés támpontot nyújtanak ahhoz, hogy e területen a helyi sajátosságokat pontosan meg tudjuk fogalmazni. Nagykőrös első monográfiája nem is érinti ezt a témát. Majlát Jolán is csak nagyon röviden foglalkozik vele. Megállapítja, hogy a húskimérés joga a várost illette, de ezen túl SZAKÁLY Ferenc, 2001. 373-375. o.; ill. KÁLDY-NAGY Gyula, 1985. A vágási illeték ilyen értelmezésével van másik baj is: nevezetesen, hogy mellette a legritkább esetben találunk olyan helyeket, ahol a hús szétmérését hivatásszerűen végezték, vagyis mészárszékeket. A magyar élelmiszeripar történetét feldolgozó kötet is csak a XVII. századból hoz fel példákat a mészárszékekre.