Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - KEMÉNYNÉ PINTÉR ILONA: LEVELEK AMERIKÁBÓL (FORRÁSKÖZLÉS)

hetek csak" - írja. Ennek kapcsán felteszi a kérdést, ti. hogy mit fog csinálni otthon az a sok végzett ember, ha a munkások elmennek? Optimista választ ad: biztosan szelídebb bánásmódban fogják részesíteni az otthon maradottakat, megértik, hogy nem a nép van az urakért, hanem fordítva. Az öntudatos munkás szól belőle a levél bevezető soraiban is, a Tisztelt Főjegyző Úr megszólítás után: „Szíves elnézését kérem az elmaradt Tekintetes címért, de mink már itt Amerikában úgy megszoktuk a köztársasági „te" és „uram" megszólítást, hogy nemcsak az ész, de még a toll is csökönyös ezen és sok más címektől." Tudja, hogy sok helyesírási hibával ír, így mentegetőzik miatta: „Tetszik tudni, én itt is csak a két kezem munkája után vagyok úr, [...] és a szerszámforgatáshoz jobban értek, mint a tollforgatáshoz." A második levél hat évvel később született, azon a napon, amikor a levélíró megkapta az amerikai állampolgárságot. Ezzel indít: „Eletemnek egyik igen nevezetes napját ünnepeltem ma, amennyiben ma lettem amerikai honpolgár, és velem a három fiam és a feleségem is. Nagyon nehéz hozzájutni, de annál becsesebb." Büszke rá, hogy sikerült. Leírja, hogy mi kellett hozzá: „az angol nyelvet kell bírni írásban, olvasásban és beszédben, továbbá az amerikai történelemből, földrajzból, törvény- és alkotmányból kell vizsgázni angol nyelven, és két polgár tanúnak kell eskü alatt bizonyítani, hogy öt éve az Egyesült Államokban lakik, azóta ismerik és állandóan látták, és törvénytisztelő, nem iszákos, istenfélő ember. És két évvel előbb fogadalmat kell tenni, és az alatt állandóan figyelik. Hát, aki ezt meg tudja szerezni, igazán büszke lehet rá, a kivándorolt magyaroknak % százaléka dicsekedhetik vele." 0 is ezt teszi, de a büszkeség és az öröm mellett van benne egy nagy adag keserűség is, amikor így fogalmaz: „Ma leesküdtem Magyar Államtól a legkisebb hűséget és kötelességet is. Nem fáj. Nem illik panaszkodni, szülőanyám volt, de mostohább volt, mint a fogadott hazám, itt találtam fel a jólétet." Mégis csak jót kíván az országnak: „Tartsa meg az Isten Magyarországot, tegye naggyá, hatalmassá, gazdaggá.

1 Mindenkor élénk figyelemmel jogom kísérni eseményeit, ha életemben függetlenségének érdekében tehetek valamit pénzzel, hát nem fogok fukarkodni." Vendégeket hívott a nagy esemény tiszteletére, csupa magyarból lett amerikai polgárt, akik hozzá hasonlóan hasznos tagjai az új hazának. Közülük jó néhányan vállalkozók. Van, akinek gyógyszertára, van, akinek fűszerüzlete, és olyan is, akinek mészárszéke és fűszerüzlete is van - ő maga trafikot nyitott. Vannak köztük különlegesebb dolgokra vállalkozók is, pl. hoteltulajdonos, sőt olyan is, aki színházat és fürdőt működtet. A levél szerint kb. kétszáz magyar üzletember élt ekkor South Bethlehemben, és vagy 400 ház volt magyaroké. Magyarok közt vannak, magyarok közt váltak amerikaiakká. Büszke arra, hogy „elamerikaisodott". Azt írja: „Mindenben amerikaiak vagyunk, csak a konyha maradt magyar" - ami persze túlzás, hiszen a levele bizonyítja, hogy magyar a családi nyelv, és magyarok a barátok is. ír arról is, hogy kint is járnak templomba. Mint a szabadszállásiak többsége, ők is reformátusok. Bár van magyar templom - református és római katolikus is állandó pappal -, ők nem oda mennek. - „Mink angol egyházhoz tartozunk - írja, - mert helytelenítem, hogy a magyar állam küld ide pénzt templomra és papfizetésre. Van itt pénz bővebben, mint otthon."