Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)
TANULMÁNYOK - KEMÉNYNÉ PINTÉR ILONA: LEVELEK AMERIKÁBÓL (FORRÁSKÖZLÉS)
lekből kiderül, Nagy András jól hasznosította kint az itthon tanultakat, bár bognárként nem dolgozott. Az, hogy kitanult és művelt egy szakmát, minden valószínűség szerint segítségére volt abban, hogy építővállalkozóként találja meg a helyét új hazájában. Az Egyesült Államokba Magyarországról történő bevándorlás az ún. új bevándorlás folyamatába illeszkedik, amelyet a kelet- és dél-európai bevándorlók növekvő tömegei jellemeztek. Becslések szerint 1913-ig kilencmillió ember érkezett innen az Egyesült Államokba. 1890-re már jelentős részét adták az Egyesült Államok bevándorló lakosságának, 1896-ra az új bevándorlók száma már meg is haladta a korábbi, észak- és nyugat-európai bevándorlók összlétszámát, az 1898-tól az első világháborúig terjedő szakaszban pedig az új bevándorlók összlétszáma már csaknem három és félszerese a régiekének. Minthogy Amerika nyugati határa ekkor már lezárult, s nem volt több elfoglalni való föld, az új bevándorlók többnyire nem kisvárosokban vagy falusi vidékeken telepedtek meg, hanem a polgárháború után fellendülő ipari termelés által teremtett munkahelyekre: a bányatelepekre és a nagyvárosokba özönlöttek. 4 Nagy András és családja ilyen történelmi környezetben talált új hazára South Bethlehemben. Előbb csak a szülők mentek el, de 1907-ben már velük voltak a gyerekeik is, mint ez a családfő leveléből kiderül. Két levelet küldött Nagy András Amerikából Paál Istvánnak, Szabadszállás község főjegyzőjének. Két rövid levelet, amelyben a család életének változásai mellett benne van az egész korszak - a magyarországi kilátástalansággal és az idegenbe szakadás gyötrelmeivel együtt. Az első levél 1907-ben, a második 1913-ban született. 5 Az első levél a hazájából kivert munkásemberé, aki néhány keserves év után érezni kezdi, hogy jó irányt vett az élete. Iróniával vegyes keserűséggel emlékezteti a főjegyzőt arra, hogy volt némi szerepe az ő elmenetelében, hiszen az általa gyakorolt szelíd nyomás érlelte meg benne az elhatározást, hogy kivándorol - ahogy ő fogalmaz: ráadja fejét a bizonytalan jövőre. Eleinte nem ment neki jól, de a levélírás idejére már kárpótolva érezte magát az összes addigi szenvedésért. És hogy miért? Azért, mert Amerikában megbecsülik a munkást. Büszkén sorolja a levélben, amit elért: két éve dolgozik a gyárban, és már előmunkásnak akarták kinevezni, de nem fogadta el, mert még nem tud elég jól sem angolul, sem németül. A felesége is dolgozik, együtt havi 120 dollárt keresnek. A levél írásának idején egy 84 holdas farm megvételén gondolkodott, és anyósa kihozatalát tervezte - ehhez kérte is a főjegyző közreműködését, és egyúttal megköszönte, hogy segédkezett a gyermekei kijuttatásánál. Amikor arról ír, hogy Amerikában megbecsülik a munkást, némi kárörömmel jegyzi meg, hogy aki otthon úr volt, az itt csak napszámosnak jó: ,,/í ki úr volt otthon, itt a legalacsonyabb foglalkozásra fanyalodik. Megszámlálhatatlan jó családból valókkal és tehetségekkel találkozok a napszámosok között, akikre szánakozva nézTEZLA, Albert (szerk.): „Egy szívvel két hazában" Az amerikás magyarok 1895-1920. Budapest, 2005.9-10. o. BKMÖL V. 376/c. Szabadszállás nagyközség iratai. Elöljárósági külön kezelt iratok, 5. tétel (136. d.).
