Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

csak a tényleges árucserét mérsékelte erőteljesen, hanem megritkultak a gazdaság egyes területeit szabályozó rendeletek, az ezekhez kapcsolódó jogi eljárások, a kereskedők és földesurak nyilvántartásai, az állami tisztviselők vámjegyzékei és lajstromai stb. Talán még ezeknél is fontosabb volt az, hogy a XVII. században a korábbiaknál is több háború dúlt szerte Európában, amelyek alig felmérhető pusztításokat végeztek a városokban és a falvakban, elpusztítva többek között a középkorból gyéren fennmaradt írott emlékeinket is. Jól tudjuk, hogy a hódoltság idején a két császár által szentesített békekötések sem eredményeztek tényleges békét,

3 hisz a végváriak portyázásait a szerződő felek hallgatólagosan vagy ismételt felháborodás és többszöri jegyzékváltás mellett tudomásul vették. 1649 és 1686 között pedig már nem volt olyan esztendő, hogy az ország valamely részén ne folyt volna számottevő harc. Ezt követően pedig csaknem másfél évtizeden át a török kiűzésére irányuló hadműveletekre került sor, melyek az Alföld népét közvetlenül érintették. Tehát túlzás nélkül állítható, hogy a század második felében állandósultak a háborús állapotok. Nem véletlen az sem, hogy az ötvenes évek elején a három országrészben élők egyöntetűen és ismételten megfogalmazták, hogy az anarchikus állapotok miatt a civil lakosság helyzete egyre tarthatatlanabb, a normális termelőmunka végzése szinte lehetetlen. * Az Alföldön meghonosodott egykori szilaj állattartással kapcsolatosan szinte máig több illúzió él. A XIX. századi leírások a pusztákon levő jószágok tartásának körülményeit csaknem zavartalannak, a pásztorok életét pedig szinte idillikusnak mutatták. Pedig mindaddig, amíg a rideg állattartás volt az uralkodó, a természeti adottságok és az időjárás rendkívüli módon befolyásolta a jószágok szaporulatát, tartását és értékesítését. Télen a takarmány szűkössége, a ragadozók, a nagy hideg és a hó, nyáron pedig a kellő minőségű legelő és víz hiánya okozott a gazdák számára vissza-visszatérő súlyos gondot. Kontinentális éghajlatunk csaknem minden esztendőben próbára tette a jószágokat és őrzőiket egyaránt. Több szélsőséges, rendkívül mostoha évszak pedig egyenesen megtizedelte vagy erősen lerontotta az állományt.

4 Annak érdekében, hogy ezen adottságokat valamelyest érzékeltetni tudjuk, célszerű néhány újabb adat, néhány feljegyzés idézése. A század e tekintetben is igen rosszul kezdődött. Már a tél is szokatlanul száraz volt 1601-ben, és a következő hónapokban a csapadék hiánya miatt a kutak kiszáradtak, a legelők kiégtek. Ez a jelenség gyakran visszatért a század folyamán. Közülük is kiemelkedett néhány év: 1616, 1622, 1632, 1638, 1639, 1651, 1652-53, 1666 és 1686. Néhány enyhe tél mellett sok rendkívül kemény télről maradt fenn feljegyzés. Különösen zimankós tél köszöntött be 1662-1663 fordulóján, amit még évtizedekkel később is „nagy télként" emlegettek. Nemcsak a jószágok tömege, hanem több pásztor is életét vesztette ezekben a hónapokban.

5 Szűkösen fennmaradt adatok 3 SZAKÁLY Ferenc, 1983. 23-44. 1 Lényegében megegyezik a helyi megfigyelésekkel a kontinens nyugati és középső részéről készített elemzés több következtetése is: „[...] a XVI. század elejét és az 1640-es évek erős felmelegedését leszámítva, az indexértékek többnyire az „átlagnál" némiképpen hidegebb teleket jelölnek. A lehűlés első súlypontja az 1640-1670-es évek között található." RACZ Lajos, 1989. 140-142. 5 1662-ben „Bab Mihálynak Katona János a hideg megvette juhászért fizetett az úrnak fnazur bégnek] f. 60..." Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: BKMÖL) IV. 1508/c. Kecskemét Város Adópénztárának iratai. Adólajstromok (a továbbiakban: IV. 1508/c). 1662. 228.