Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

város gazdái a tanács által megszervezett, kialakított formában 10 ménest tartottak fenn. Ezeken belül a legkisebb létszámú - a másodéves csikókkal együtt - 167 volt, a legnagyobb ménesben viszont 274 lovat tartottak.

186 Az igénytelen, sokszor zord körülmények és az elégtelen takarmányozás eleve nem tette lehetővé a tudatos tenyésztési célok kitűzését. Évszázadokon át az alapvető követelmény a minél csekélyebb befektetés mellett egy elfogadható szaporulat biztosítása volt. Ezért a rideg ménesek összetétele mindig nagyon változó lehetett. Sokat elárul az az egyetlen tény is, hogy még a következő században sem vették nyilvántartásba az ősz folyamán sem az éves szaporulatot, hanem csak a másodéves csikókat, mivel annyira bizonytalan volt, hogy át tudják-e vészelni a telet. A ménesek összetételére vonatkozó adatokat is csak a XVIII. századból tudunk idézni. Miként már utaltunk rá, 1767-ben a kecskeméti gazdák 10 ménesben tartották lovaikat. A legkisebben - amelyben a ménes összetételét jelezték - 130 öreg kanca (59,9%), 18 (8,29%) paripa, 31 (12,29%) harmadfű, 32 (14,75%) másodéves csikó és 6 (2,77%) darab mén volt. A legnagyobb számú ménesben 183 öreg kanca (66,79%), 17 (6,2%) paripa, 29 (10,58%) harmadfű, 41 (14,96%) másodfü csikó és 4 (1,46%) darab mén volt. Ezekben összesen 2413 jószágot tartottak, és ezeken belül 65,60% öreg kanca, 6,75%o paripa, 11,97% hároméves csikó, 14,00% kétéves csikó és 1,66% mén volt.

187 Joggal tételezhetjük fel, hogy a hasonló körülmények között tartott ménesek nagy többségében ezekhez közelálló arányok lehettek az előző évszázadokban is. A gazdáknak a rideg ménes mellett érthetően szükségük volt kezes jószágokra, amelyeket naponként igénybe vettek az áruszállításban, a mezőgazdasági munkákban és a szárazmalmok működtetésekor. Ezeket kb. négyéves korukban fogták ki a ménesből és szakszerűen betörték, betanították nagyobbrészt igás jószágoknak, kisebb számban hátaslónak. Bizonyos mezőgazdasági munkák végzéséhez - főként a gabona nyomtatásához - több hétre jelentős számú lóra volt szükség, és a rideg ménesekből pótolták a hiányokat. Ezen munkák elvégzése után a lovak egy részét, hogy ne kelljen számukra takarmányt biztosítani, ismét visszahajtották a ménesekbe. Ugyancsak a lovak jelentős tömegére volt szükség a török hatóság rendszeres és váratlan követeléseinek teljesítésekor, a nemesi vármegye számára végzett „gratuitus labor", az ingyenmunka teljesítése idején. A váratlan igények biztosítása érdekében a kijelölt gazdák jószágaikat kötelesek voltak készenlétben tartani. Ezek takarmányozása nagy terhet jelentett volna a gazdáknak, ezért jószágaik számára külön legelőt kellett biztosítani, amelyről maga a tanács gondoskodott: „Observálni kell, hogy a heverő soros kocsisok lovainak amely füves pusztát bérlettünk, Pesten adtunk a fű bérire a szubasáknak kezében kisbírák adta szénapénzből tall. 13."

188 Az egyes gazdaságokban a lovak száma erősen eltérő lehetett. Annak érdekében, hogy erről elfogadható képet tudjunk alkotni, feltétlenül idéznünk kell azt a néhány adatot, amelyek az egyes családok, az egyes gazdaságok lóállományáról tájékoztatnak. Péter deák vagyonmegosztása Gellért Imre főbíró előtt történt 1641-ben, amely során megállapították: „Az lovakból is kiállván az 14 szám, jutott Ormandi Zsuzsanna számára 11." Az örökséget jelentős számú szarvasmarha egészítette ki, m

' IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. 101-103. Ekkor már a tanács bérelte a pusztákat, és a helyhatóság döntött az egyes ménesek számáról, a legeltetés helyéről. 187 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. 102. 188 BKMÖL IV. 1510/i. 1676. 3. 189 Uo. 1640-1707. Töredékek, 4.