Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN
Ezek az adatok mégis rendkívül hasznosak lehetnek, mivel a század második felében minden évtizedből figyelemre méltó mennyiségű és teljesen megbízható adatok segíthetnek mindazoknak, akik a korabeli bérek felhasználásával a XVII. század parasztjainak, cselédeinek életmódját, életkörülményeit akarják vizsgálni. Ezen viszonylag kevés adat alapján is megállapítható, hogy bár a vágómarhák és az ökrök átlagárának alakulását a háborús évek erőteljesen befolyásolták, az árak szertelen emelkedését ezekben a kritikus években sem tapasztaljuk. Annál meglepőbb lehet, hogy a tehenek átlagára sokkal erőteljesebb hullámzást jelez. Ehhez talán hozzájárult az is, hogy az adásvételi esetek és az eladásra kerülő jószágok száma erősebben hullámzott, mint a vágómarhák és az ökrök esetében. A nagy értékingadozást érthetően befolyásolhatta - tenyészállatokról lévén szó -, hogy ezeknek a jószágoknak a kora, súlya és minősége erőteljesebben eltérhetett, amit értékük megállapításakor feltétlenül figyelembe vettek. Ezek az adatsorok akkor lesznek igazán hasznosak, ha az e témával foglalkozó kutató egybeveti a Nagykőrösön feltárt árak alakulásával. 163 IV. A lovak tartása A Homokhátságon rendkívül fontossá vált jószágok tartása és nevelése ekkorra már sok-sok évszázadra tekintett vissza. Ennek megállapítása során nem csak az evidenciára, a lótartást elősegítő természeti feltételekre kell gondolnunk és hagyatkoznunk, amelyek erre a lehetőségeket kínálták. Bár a középkorból e vidékre vonatkozó írott emlékeink még hézagosabbak, mint sok más tájegységünké, azért néhány biztos támpontot nyújtanak. Jól tudjuk, hogy ez a terület a IX. század végén - távolról sem véletlenül - a lovasnomád honfoglalók fejedelmi törzsének birtoka lett. 164 Szent István államépítő döntései a királyi birtokokat még tovább növelték. I. Endre 1055-ben a másfél-két évszázad során kialakult szokásjogra és a Szent István által meghozott tételes jogokra alapozva adta a tihanyi apátságnak Colont - ez a mai Izsák környéke -, hogy az apátság ménesét ott tarthassák. 6 Néhány évtizeddel később I. Géza királyunk 1075-ben kelt oklevele tájékoztat bennünket arról, hogy Felső Alpár területén - amely évszázadokon át Kecskemét birtoka volt - királyi ménest (equos regis) tartottak, és számára ott rendszeresen szénát gyűjtöttek. 166 Aligha kétséges, hogy mindkét esetben már évtizedek óta komoly értékként tartották számon a lótartásra is alkalmas területeket, és éppen ezért jöhettek számításba királyi ajándékként. IV. Béla is uralkodói jogára alapozva telepítette le ezen a tájon az ugyancsak lovasnomád kunok jelentős részét. Köztudott, hogy a következő évszázadokban ők alkották a magyar királyság könnyülovasságának egyik legfőbb egységét. A következő évszázadokban ebben a térségben folytatták nomád állattartásukat, és a központi hatalom segítségével itt hozták létre önálló igazgatási szervezeteiket, amelyek a polgári átalakulásig működtek. Tehát joggal állíthatjuk, hogy - bár tömegüket teBUZA János, 1984. 23-31. Nem csupán Anonymus alapján tudjuk ezt, hanem Solt, Fájsz és Tass helységneveink is egyértelműen bizonyítják. GYÖRFFY György, 1987. III. A garamszentbenedeki kolostor számára juttatott adományok felsorolásában találjuk: „Dedi et aliam terram circa eadem aquam Tiza, quae vocatur Alpár cum propriis terminis [...] exinde vero cum Tezin, qui equos regis custodit [...] et foenum Regis...". HORNYIK János, 1860-1866.1. 193-194.
