Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

kintve erősen változó mértékben, de - kétségtelenül folyamatosan tartottak ezen a vidéken méneseket. E néhány adat alapján is megfogalmazhatjuk, hogy a lótartásnak itt már az előző félezer esztendőben igen komoly hagyományai és eredményei voltak.

167 Bár a XVII. századból már sokkal bővebben állnak rendelkezésünkre a lótartásra utaló adatok, érdemi feldolgozások e témából is csak a közelmúltban készültek. Az első ilyen munka Rusvay Kálmántól való, aki viszont csak a városi tanács által fenntartott ménes történetét dolgozta fel, mutatta be, és ennek keretében idézett néhány XVII. századi adatot.

168 Buza János - korábban már többször idézett - dolgozata, bár a hódoltság idejére koncentrált, alapvetően Nagykőrös forrásait vette számba, és a lótartásra utaló néhány kecskeméti feljegyzést csak megállapításainak kiegészítésként, megerősítésként citált. 169 Tehát ezek révén Kecskemétre vonatkozó ismereteinket csak valamelyest bővítette, mivel választott célkitűzése ennél többet nem tett számára lehetővé. így máig a város lótartásáról viszonylag átfogó feldolgozás csak 1700 és 1850 közötti időszakból áll rendelkezésünkre.

170 A XVII. századi lótenyésztéssel kapcsolatos minden vizsgálódásnak komoly akadályát e témával foglalkozók jól érzékelték, és álláspontjuk elég lehangoló: „A lótenyésztés számszerűen többnyire megfoghatatlan.. .".'

71 Bár a század folyamán a csaknem folyamatos hadiállapot fokozott igényt teremtett a katonai vállalkozások során mellőzhetetlen lovak iránt, ménesek tartása mindvégig rendkívüli kockázatot jelentett, mivel a fékezhetetlen tatár egységek, a végvári katonák és a kurucok portyái egyetlen nap alatt sok év munkáját, több tucat gazda egzisztenciáját tehették tönkre. Mivel az így kialakult feszültség tovább növelte a lovak értékét, a termelőmunkában és a közlekedésben pedig mellőzhetetlenekké váltak, sok gazda vállalta fel a kockázatokat, és figyelemre méltó szintre emelték e térségen belül az állattartásnak ezt az ágazatát. Nyilvánvaló lett, hogy a hatalmas térség egyedül a rideg állattartás számára nyújt reális lehetőséget. A takarmánytermesztés kezdetleges jellege és nagyon mérsékelt mennyisége miatt a kora újkor évszázadaiban a nagyállattartás - valójában csak behatároltan - rideg keretek között volt folytatható. Ez még a legértékesebb és sok tekintetben leginkább kényes állatokra, a lovakra is érvényes volt. A rideg méneseket rendszerint a várostól nagyobb távolságban tartották: 1664-ben „Kalocsa Jánosnak ménesét hajtották volt el a pusztaszeri földről'', melyet maga bérelt. A városi tanács ménesét Monostoron tartották. Csáki Miklós ménesének még a téli szállása is Agasegyházán volt.

172 167 A XVI. századi török adókönyvek és a különféle vámjegyzékek nem nyújtanak a korábbiaknál sokkal több, érdemibb támpontokat a vidék lótartására. L. MÉSZÁROS László, 1979. 90-95., KOCSIS Gyula, 1993. 288-299., ill. 2002. 190-198. 168 RUSVAY Kálmán, 1975. Rusvay Kálmán állatorvosként dolgozott évtizedeken át Kecskemét határában. A kiváló szakember figyelmét szakmáján belül elsődlegesen a lótenyésztés története kötötte le. Nyugdíjba vonulása után másfél-két évtizeden át gyűjtötte a XVII-XX. században egyre hatalmasabbá duzzadó írott anyagon belül a város ménesére vonatkozó adatokat, melyeket rendszerezett és publikált is. 169 BUZA János, 1984. 170 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. 171 BUZA János, 1984. 44. 172 RUSVAY Kálmán, 1979. 55. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 96. BKMÖL IV. 1508/c. 16771678.292.