Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN
nes harcok során ekkor jutott a város és lakossága gazdaságának mélypontjára. A következő években lassú emelkedés indult meg, amit egyértelműen jelez az 1703ban készített adókivetés, amely szerint 11 925-re emelkedett ez az adóalap. 37 Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy az összeírás adatai és a lajstromokban fellelhető vadszám nagysága összhangban van. A XVIII. század elejétől Kecskeméten is gyökeresen átalakult az adóztatás rendszere, és a dicális adókivetés során minden számottevő adóalapot felmértek és nyilvántartásba vettek. A legkorábbi teljesnek mondható ilyen összeírás 1707-ből maradt fenn. 38 Bár kétségtelen, hogy a szabadságharc során elszenvedett pusztítások és a rendkívüli terhek tovább csökkentették az állatállományt, ez a - minden bizonynyal a gazdasági mélypontot rögzítő - dokumentum mégis egyfajta támpont lehet. Mivel nem lenne tárgyilagos eljárásunk, ha egy végletet vennénk alapul, célszerű a békésebb évtizedekben gazdaságilag ismét magára találó mezőváros viszonyait is figyelembe venni. Ezt annál inkább megtehetjük, mivel jól tudjuk, hogy a rendifeudális gazdasági és társadalmi állapotok nagyon lassan változtak. Bár a század derekán kialakult állapotok számottevően eltértek ugyan a XVII. századitól, néhány tekintetben mégis tájékozódásul szolgálhatnak. Annál inkább, mivel egyrészt az állattartás feltételei lényegében nem változtak, és a békés körülmények között az egyes állatféleség aránya hozzávetőlegesen azonos lehetett, mint száz évvel korábban. Másrészt mivel az adózók száma többszörösére nőtt, joggal feltételezhető, hogy a tenyészállatok száma is magasabb lett, mint a hódoltság bármely időszakában volt. így ezek az adatok is segítenek abban, hogy a hódoltsággal kapcsolatos romantikus túlzások egyértelművé váljanak. 1707-ben az adóösszeírások alapján a város gazdáinak tulajdonában 1118 ökör, 849 fejőstehén és 93 meddő tehén volt. A nagyállatokon belül a szarvasmarhák 62,1%-ot képeztek. Itt mindenképpen ki kell emelni, hogy a szilajon tenyésztett állományt részben a rácok pusztításai, részben pedig a kuruc hadsereg követelései rendkívüli módon apasztották. Merőben más állapotokkal találkozunk 1757-ben. Ekkor 11 378 szarvasmarhát írtak össze a városban, tehát számuk közel ötszörösére nőtt. Figyelemre méltó, hogy a nagyállatokon belül ekkor számarányuk jóval nagyobb lett: 72,85%. 39 Talán túlzott kitérőnek tűnik, de az említett célok érdekében célszerű ennek az összeírásnak néhány adatát szembesíteni a XVII. századi állapotokkal. Érdemes az 1675. évi vadszám és az 1757. évi állatállomány adatait összevetni. Az 1757-ben készített összeírás alapján 4239 ló, a szarvasmarhák előbb jelzett száma és a juhok állománya (55 534 db, azaz 5553 vadszám) együttesen 21 170 vadszámot tettek volna ki. Azt a korabeli lajstromok összesítője alapján pontosan tudjuk, hogy 1675-ben a vadszám teljes összege 25 813 volt. Ebbe mindenképpen beszámították a szárazmalmok után kivethető vadszámot (bár a kb. harminc malom után kivethető 300 Az 1695. és az 1703. évi vadszámot súlyozott átlag alapján számítottuk ki. A számítás pontosságát jelzi, hogy az 1695. évi adókönyvben található korabeli összegzés adata mindössze hattal kevesebb, mint a súlyozott átlag szerinti. BKMÖL IV. 1504/m. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Összeírások (a továbbiakban: 1504/m.) . 1707. Az összeírás előlapján „Conscriptio circa annorum 1707-1708 peracta, ut collimare licet" felirat található. A hátlapján az „1707 vei 1708" feljegyzés olvasható. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1989. Az arányokat a 158-159. és a 206-217. oldalakon lévő táblázatok alapján számítottuk ki.
