Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

Sajnos a következő évekből is túlságosan summázott formában találunk utalást a bordézsma nagyságára: „In anno 1693. A dézsmabor lévén 84 hordóval."

331 Az 1699. évi termésre a következő adatokból végezhetünk számításokat: „Anno 1700. die 15. Januarii. Kimenvén főbíró Kaszap János uram az dézsmaboroknak megszámlálására, melyeket megszámlálván találtattanak in universo megállásiul fogva mind öreg és kicsiny hordókat öszveszámlálván 148 hordók...".

332 A következő év termésének megbecslése hasonló gondot okoz: „Anno 1700. die 25. X-bris. Kimenvén főbíró Csertő János uram dézsmaboroknak megszámlálásra, melyeket megszámlálván, találtattanak in iniverso megállásiul fogva mind öreg és kicsiny hordókat öszvetudván in nro. 110...". „Anno 1701. die 25. Januarii. Az első új dézsmaboroknak száma lévén 11 hordókban 113,75 akók, tészen 3469 pint."

333 Itt igen kockázatos számításokba bocsátkozni. Csak akkor tehetnénk ezt meg, ha biztosak lennénk abban, hogy a kisebb és a nagyobb hordók arányosan oszlottak meg az itt jelölt, szám szerint tizedrésznyi mennyiségben. Az kétségtelen, hogy a jelzett 11 hordóban levő 3469 pint 5778 liternek felelt meg.

334 Bár ezek az adatok kétségtelenül nyújtanak bizonyos támpontot, igazán pontosnak nem mondhatjuk egyiket sem. A dézsmalajstromok, illetve a dicajegyzékek alapján sokkal tárgyilagosabban lehet következtetni az egyes évek termésének nagyságára és a szőlőtermesztéssel foglalkozók számára. Szerencsénkre ránk maradt 1689-ből Nagyőrösön egy teljesnek mondható dézsmajegyzék. A kecskeméti állapotokra csak az 1707-ben készített dicajegyzék áll rendelkezésünkre. Tekintettel arra, hogy a szabadság idején a városra nehezedő véget nem érő fuvarok és szertelen természetbeni szolgáltatások, a város egy részének felégetése, majd a háromszori kiürítése, 1707-ben pedig a rácok iszonyatos öldöklése és pusztítása miatt a szőlőtermelésre szánható munkaerő számottevően csökkent, nyugodtan állathatjuk, hogy a XVII. század utolsó évtizedeiben ennél csak különb lehetett a szőlők állapota. Tehát ezek megbízható adatokat nyújtanak külön-külön mind a két településről, és összevetésük után a kapott adatokban még kevésbé kell kételkednünk. A dézsmálásra, illetve az adófizetésre kötelezettek számát a körülmények jelentősen befolyásolták. Nagykőrösön 1689-ben 774 főt köteleztek valamilyen dézsma beszolgáltatására. Valójában a lakosság számát átmenetileg számottevően növelték az ide menekültek. A városban 116 jövevénynek minősített családot vettek nyilvántartásba, akik 36 környező településről származtak. Ezek egy része nyilván már korábban érkezett, és Kőröst valószínűleg végleges otthonának választotta, de az is kétségtelen, hogy a következő években sokan elhagyták a várost. Ezen túlmenően figyelembe kell vennünk, hogy 145 dézsmára kötelezett egyedülálló volt. Ezek a tények érthetővé teszik, hogy valójában csak 445 gazdát tartottak nyilván, akik a dézsmálás során összeírtak 57,5%-át képezték. A zsellérek száma - akik önálló lakással nem rendelkeztek, hanem mások házában húzták meg magukat - 329 volt, az összeírtak 42,5%-a. Ebből adódott, hogy lényegesen kevesebb háztartás adott dézsmát, mint ahányat a dézsmafizetés során nyilvántartásba vettek.

335 BKMÖL IV. 1510/i. 1693. 67-69. Uo. 1699. 27. Uo. 1700. 24-25. Ha automatikusan ennek tízszeresét vesszük a dézsmabor teljes mennyiségének, az évi teljes termés minimum 577 800 liter lehetett. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1985/d. 435^194.