Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

jószágok téli takarmányát. A szemestakarmányt elsődlegesen a hátaslovak és az igáslovak egy részének biztosították. A szarvasmarhák, a lovak és a juhok számára, a szükséges szálastakarmány tömeges előállítása nem csekély gondot jelentett. Ennek érdekében minden lehetséges mellékterméket hasznosítottak. Végszükségben gyékényt és nádat is adtak a jószágoknak. A köles szalmája elsőrendű szálastakarmány volt. Még a búza szalmáját is sok esetben fordították takarmányozásra, a rozs szalmáját elsődlegesen zsúpnak, a töredékesebb részét pedig alom céljára vagy tüzelésre fordították. Az építkezésnél is fontos kellék volt ez a melléktermék. Nem véletlen, hogy mind a török, mind a német katonaság követelt szalmát a maga számára. 1685-ben érkezett Budáról a parancs: „Császár számára sárba való búzaszalmát és polyvát hozzatok, Kecskemét várassa 10 szekér szalmát és 30 zsák polyvát, Kőrös várassa 15 zsák polyvát és 6 szekér búzaszalmát."

229 A tél folyamán a főbíró feljegyezte: „Szána Szabó Istvánnak adtam 8 timont és 8 párát, viszen 10 szekér szalmát Budára."

230 A szállítási költségek megtakarítása érdekében esetenként célszerűbb és gazdaságosabb volt a követeléseket a Pesthez közeli területekről beszerezni. „Szalma árában küldöttem nemzetes Lendvai úrnak 10 tallérokat, melyet hordatott volt be Pestre őkegyelme az t. n. vármegye impositiújábúl."

231 A rideg állattartás sem nélkülözhette télvíz idején a jószágok rendszeres etetését, még ha a szabadban teleltek is. Különösen a lovak és az igásökrök kellő erőben való tartása érdekében minden évben komoly mennyiségű széna betakarítása vált szükségessé. Ezen túlmenően évszázadokon át a török, majd az osztrák hadsereg számára kellett a falvaknak és a mezővárosnak tetemes mennyiségű szénáról gondoskodniuk. Kecskeméten is volt a város határában olyan terület, amelyet régtől fogva elsődlegesen kaszálónak használtak: az Urrét, az Úrrétje elnevezés egyértelműen erre utal. Itt viszont nem alakult ki olyan szigorúan kötött rendszer mint Kőrösön, ahol a háztelek birtoklásához kötődött egy meghatározott nagyságú rét használatának a joga. Itt minden mezei kertet birtokló gazda saját területén belül alakított ki a maga számára leginkább megfelelő nagyságú kaszálót. Erre utaló egyik legrégebbi adatunk 1599-ből való: „Ballószegben, Talfájában, Úrrétjén és Városföldön az elhagyott tanyaföldeket és füves kerteket osztják.".

232 Ez a megfogalmazás egyrészt azt teszi kétségtelenné, hogy a város majd minden régi pusztáján voltak olyan mezei kertek, amelyeket a háborús körülmények vagy elhalálozások miatt időlegesen nem müveitek, és a tanács újabb gazdáknak birtokába adott. Másrészt az is kitűnik, hogy a talaj minőségétől függetlenül a város szinte minden régi pusztáján, területén voltak füves kertek, voltak kaszálók. A későbbi évtizedekből is több esetet találunk, amikor egyértelműen jelzik, hogy a mezei kerteket kaszálónak, vagy annak is használták. „Komáromi Mihály kérte meg Gera György kertjét, az melyet kaszált tizenhat esztendeig. A kert az Nyomás szélén [volt]". A következő adat egy bírói kihallgatás része: „...kaszáltam egy néhány, azaz 18 boglya szénát Kovács Pál uram kertin.. .rideg legény ott a szénámnál hált, és ott a széna mellett tüzet rakott.. .".

233 HORNYIK János, 1860-1866. II. 442-143. 1685. október 4. BKMÖL IV. 1510/i. 1685. 24-51. Uo. 1691. 80-83. Hornyik János feljegyzése az egykori tanácsi jegyzőkönyvből. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 53. 1679. január 11. BKMÖL IV. 1504/m. 1678.312-319. és IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 126.