Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN
rendszeres volt-e az a gyakorlat, amelyről az 1675. és az 1676. évi dézsmaj egyzékek tanúskodnak. 224 Ezekben az években a családfőket arra kötelezték, hogy egyéb szolgáltatásaik mellett egy-egy zsákot adjanak be a városházához. A város határában kenderföldek létére csupán egy-egy tanácsi határozat és bírói döntés alapján tudunk minden kétséget kizáróan következtetni. Méreteikre már ezek sem utalnak. A kendert termelők számára pedig egyáltalán nincs adatunk. így a termés eredményét sem tudjuk még csak felbecsülni sem. „Midőn a juhászok rendtartásáról deliberálna az becsületes tanács... kérte meg a becsületes tanácstól Czéh Györgyné vejének, Uczay Szűcs Istvánnak a Bánomban levő pallagját, melyet 11 esztendőktől fogva csak kenderföldnek [használt ?] és kaszált." 225 A szántóföldek megszerzése érdekében egyesek a földesúr segédkezését is meg kívánták szerezni. „...Zakri Miklósné megvallotta, hogy eő sem uratul hallotta, sem maga tudta azon kender földet, hanem mások szavára nézve tet panaszt Méltóságos Generalis Kohári István urunk eő Nagysága előtt említett Sárközi Pál urunkra, és ígyis a bizonyosságokra nézve Sárközi Pál Urunk azon kender földnek Dominiumában maradt." Néhány évvel később ismét vita tárgya lett egy kenderfold: „Én Nagy Bálint... hitem után igazán vallom, kértem én Péter Deáktul azon kenderföldet, ...de énnekem nem adta, mivel Sárközi Pálnak atta feliben meghis ganajozta...". 226 A következő évtizedekben is sok adat igazolja, hogy mind a lent, mind a kendert jelentős mennyiségben termelték a kecskeméti gazdák. 227 A tanács minden tiltása ellenére ezekben az évtizedekben terjedt el egyre szélesebb körökben egy új szokás, a dohányzás. Mivel az új szenvedély kielégítése elég költséges volt, érthetően ezen a vidéken is megpróbálkoztak termelésével. Arról vannak feljegyzéseink, hogy Koháry István egyik szenvedélyének, a pipálásnak biztosítása érdekében többször kért legnagyobb mezővárosának tanácsától nemcsak pipaszárakat, pipákat, hanem kisebb-nagyobb mennyiségben dohányt is. A század végén pedig egymást követik a különféle tiltások és büntetések, amelyek megkísérelték visszafogni a lakosság szélesebb körében is gyorsan terjedő és a tűzveszélyt növelő rossz szokást. Arra viszont nincs utalás, hogy a gyorsan bővülő igényeket honnan elégítették ki. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a komoly kiadást jelentő készletek beszerzését többen igyekeztek saját dohánytermesztéssel helyettesíteni, sőt egyesek bevételeiket is igyekeztek ily módon gyarapítani. Az állami monopólium érdekeinek érvényesítésére ezen a vidéken csak 1702-1703-ban nyílt lehetőség. A szolgabíró egymásután két körlevelében is követelte, hogy a megtermelt dohányt senki „...jószága elvesztése alatt ne merészelje eladni, hanem Budán arra rendeltetett commissariusnak, kiis az árát úgy adja mint más.. .". 228 4. Takarmány termesztés A mai értelemben vett takarmánytermesztésről a XVII. században alig beszélhetünk. Még Hollandiában is csak a század második felében terjedt el a takarmánynövények termelése. Európa többi részén a hagyományos formában biztosították a BKMÖL IV. 1504/p. 1675. 22-126. és Uo. 1676. 128-190. BKMÖL IV. 1510/i. 1674. 1. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 130. és 137. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994.47-48. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 199. és 201.