Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
ELŐADÁSOK - MOLNÁR TIBOR: ANYAKÖNYVEK FORRÁSÉRTÉKE A VILÁGHÁBORÚS ÁLDOZATOK ADATAINAK FELTÁRÁSÁBAN
Az I. világháborúval összehasonlítva szembeötlő azon személyek nagy száma, akiknek sorsáról nem voltak megbízható információk, őket eltűntnek nyilvánították. Magyarország a II. világháborús veszteséglétszám szerint ismét negyedik helyen szerepelt 6,49%-kal az össznépesség arányához viszonyítva. A 13,7 millió lakosú ország összes vesztesége 830-950 ezer főt tett ki, a katonák száma ebből 340360 ezer - tehát még fele sem - a fennmaradt több mint félmilliót a polgári áldozatok tették ki. 3 A számok azért hozzávetőlegesek, mert a határon kívül maradt területeken elkövetett magyarellenes atrocitások áldozatainak száma és a „malenkij robotra" (a Szovjetunióba) hurcolt és ott elhunyt szerencsétlen honfitársaink száma még mindig nincs véglegesen megállapítva. Manapság nemzeti és társadalmi igény - határon belül és túl -, hogy a XX. századi világháború áldozatainak pontos számadatai ismertté váljanak, hogy azokat ideológiamentesen mutassuk be. Alapvető civilizációs követelmény és igény, hogy minden elhunyt megkapja a végtisztességet attól függetlenül, hogy melyik oldalon esett el - egyetlen halott sem lehet ellenség. Az adatok ismeretére kegyeleti okokból is szükség van, hiszen minden világháborús áldozat családjának, hozzátartozóinak joga van tudni, hogy szerettük pontosan hol és mikor halt meg. A pontos adatok ismeretében a múltat lezárva - de nem elfeledve! - alakíthatjuk a nemzetek közötti kapcsolatokat az egységes Európában. A világháborús áldozatok adatainak összegyűjtése nehéz, összetett és időigényes feladat, amelyet a háborús veszteségkutatók vállaltak magukra. A háborús veszteségkutatók egyik legfontosabb forrásai az anyakönyvek, ezen belül is a halotti anyakönyvek. Az anyakönyvekről Az anyakönyvek a személyeknek főbb, különösen személyi változásaira vonatkozó adatait igazoló nyilvántartások: születésre, házasságra vagy az elhalálozásra vonatkozó adatokat tartalmazó lajstromok, melynek vezetése koronként törvények által megszabottan egyházi, állami, illetve katonai szervekre volt és van bízva. Ez alapján az anyakönyvek lehetnek egyháziak, államiak és katonaiak. A egyházi anyakönyvek egy vallási közösség - felekezet - tagjainak adatait tartalmazó nyilvántartások. Az egyházi anyakönyvek - mint magánjogi dokumentumok - adatokat tartalmaznak az egyén fizikai létére - születés, elhalálozás - és a vele kapcsolatos vallási szertartások fajtájára és időpontjára vonatkozóan (keresztelés, házasságkötés, bérmálkozás, konfirmáció) a különböző vallási közösségek szertartási rendje szerint. Az egyházi anyakönyvek vezetésének kezdete a lateráni zsinat (1139) idejére tehető, de csak a tridenti zsinat (1545-1563) rendelte el azok rendszeres vezetését. Az ott körvonalazott elvek alapján V. Pál pápa 1614-ben kiadott enciklikájában (Rituale Romanum - Római Rituálé) a következő anyakönyvek vezetését írta elő: keresztelési, házasságkötési, elhalálozási, bérmálkozási és az egész családot érintő anyakönyveket. Magyarországon - bár nem állapítható meg az egyházi anyakönyvek megjelenésének pontos időpontja - az 1515. évi veszprémi zsinat, majd a kálvinisták 1576. évi hercegszőllősi zsinata is elrendelte a keresztelési anyakönyvek vezetését. (Páz3 RAVASZ István, 2003. 243.
