Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

ELŐADÁSOK - MOLNÁR TIBOR: ANYAKÖNYVEK FORRÁSÉRTÉKE A VILÁGHÁBORÚS ÁLDOZATOK ADATAINAK FELTÁRÁSÁBAN

mány Péter esztergomi érsek 1625-ben adta ki a Római Rituálét.) Magyarország mai területén az egyházak által vezetett anyakönyvek legkorábbi évfolyamai a 17. század első feléből maradtak fenn. A soproni evangélikus anyakönyvek kezdő éve: 1624, a kőszegi katolikus anyakönyveké pedig 1633. Az ország jelentős része ekkor még török uralom alatt volt, de a török kiűzését követően az anyakönyvek vezetése a déli végeken is kezdetét vette, legkorábban Szabadkán, 1687-től.

4 A XIX. század kezdetén az európai államok kormányzati fejlődése során a személyi állapot nyilvántartásának fontossága és érdeke nyilvánvalóvá vált, ezért számos országban sor került az egyházi anyakönyvek vezetésének állami szempontokból történő szabályozására. Magyarországon 1827-ben született ilyen törvény (1827: XXIII.), amely elrendelte, hogy a felekezetek az anyakönyveket két példányban szerkesszék, és az egyik példányt a törvényhatósági levéltárnak adják át. A kiegyezést követően törvények egész sora igyekezett rendezni az anyakönyvek vezetésének kérdését. A XIX. század végén a felekezeti anyakönyvek már nem feleltek meg azoknak a polgári elvárásoknak, követelményeknek, amelyre a személyi állapot nyilvántartásával kapcsolatban az államnak és az egyénnek szüksége volt. Az 1890-es évek közéleti, politikai harcaiban született meg a vallás szabad gyakorlásáról és a kötelező polgári házasságról szóló törvény, ezt követően fogadtatta el a kormány a parlamenttel az állami anyakönyvezést életre hívó törvényt (1894: XXXIII.), mely 1895. október l-jén lépett hatályba.

5 Ez a törvénycikk rendelkezett az állami anyakönyveknek mint közjogi iratoknak a vezetéséről - a születések, házasságok és halálesetek nyilvántartásáról -, anyakönyvi kerületek kialakításáról és az anyakönyvvezetői státus megalapításáról.

6 Az 1894: XXXIII. törvénycikk külön fejezetben tárgyalja az egyes anyakönyvfajták vezetésének módját, a bejegyzendő adatok tartalmát. A halotti anyakönyvek esetében a bejegyzéseknek a következőket kell tartalmazni (74. §): - a bejelentő családi és utónevét, állását (foglalkozását) és lakhelyét, - a haláleset helyét és idejét (év, hónap, nap és óra), - az elhalt családi és utónevét, vallását, korát, állását (foglalkozását), lakhelyét és születési helyét, - az elhalt élő, elhunyt vagy tőle elvált házastársának családi és utónevét, vagy annak megemlítését, hogy az elhalt nőtlen illetve hajadon volt, - az elhalt szüleinek családi és utónevét, állását (foglalkozását) és lakhelyét, - a halál okát. Amennyiben valamely adat ismeretlen volt, azt a megjegyzésben kellett megemlíteni. Holttá nyilvánítás esetén a törvény úgy rendelkezett, hogy a bejegyzés foganatosítása végett a bíróság a jogerős határozatot a holttá nyilvánítottnak községi illetősége szerinti anyakönyvvezetőhöz kell megküldeni. Ha ez nem volt ismeretes, akkor a születési helyén illetékes anyakönyvvezetőnek kellett eljuttatni az adatokat. Holttá nyilvánítás esetén a bejegyzés a felsorolt adatok mellett tartalmazta az eljáró bíróság megjelölését, a meghozott bírósági határozat számát és keltezését, valamint az időpontot, amelyet mint vélelmezett elhalálozási időpontot a bírósági határozat 4 DOBOS János, 1992. 41-42. 5 1894-dik évi országos törvénytár. Corpus juris. Budapest. 1894. 6 Az 1894. évi törvényt az 1904. évi XXXV. törvénycikk és végrehajtási rendelete (80.000/1906. BM. sz. rendelet) módosította, az 1952. évi 19. sz. tvr. és a végrehajtásáról intézkedő 9/1952. BM. sz. utasítás hatályon kívül helyezte.