Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

sége, a családban lévő felnőtt férfiak, a rendelkezésre álló béresek és cselédek száma legalább ennyire fontos volt, aligha kétséges, hogy a szegényebb gazdák kénytelenek voltak megelégedni jóval kisebb terület megművelésével mint a dúsgazdagok. Az teljesen egyértelmű, hogy a nyilvántartásba vett 706 fő közül 352 nem adott dézsmát. Tehát minden bizonnyal a családok szinte pontosan 50%-a nem birtokolt mezei kertet. A gabonadézsmát adók csaknem pontosan egyharmada 1-5 negyed szemes termény leadására volt kötelezve. Ez azt jelentette, hogy abban az évben 10től 50 zsák közötti termést értek el. Ezek a kisbirtokosnak tekinthető gazdák valóban csak „kis kert"-hez juthattak a tanács adománya révén, illetve csak csekély terület művelésére voltak képesek. A dézsmát adók közül viszont a 6-tól 20 negyedet szolgáltatók aránya pontosan 50% volt. Ez a nagyon jelentős (177 fő) csoport nevezhető a városban középbirtokosnak. Ok lehettek azok, akik 50-100 hold közötti területen gazdálkodtak, és mezei kertjük jelentős hányadát rendszeresen gabonatermesztésre fordították. Fellelhető a nyilvántartásban 63 családfő, aki 21 és 75 negyed közötti dézsma adására volt kötelezve. Ezek a gazdák érthetően nem maguk művelték meg mezei kertjeiket, hanem béreseik és részes aratók végezték ott a munkát. Ok valószínűleg kettő vagy több mezei kerten gazdálkodtak. Nem kis gondot jelent annak meghatározása, hol is voltak a város határán belül a pénzes és a város adománya mezei kertek. Hornyik János azt vallotta: „...köztudomás szerint a város saját külterülete csak délkeleti részen bírván kötött talajjal, az egész határnak csakis e része használtatott földművelésre, többi rész legelő volt. Innen származott a 'Város földe' elnevezés, megkülönböztetésül a pusztai földektől s innen maradt fenn a közmondás: 'marad, mint városfölde' kifejezéséül annak, hogy ez változás nélkül a lakosok tulajdona, de a puszták gyakran változtak."

64 Sajnos a mezei kertek kérelme, illetve adományozása alkalmával csak nagyon ritkán jelölik meg annak pontos helyét. Az esetek aránytalanul nagy részében a szomszédok nevét rögzítették. Valószínű, hogy a tanácsi jegyzőkönyvekbe az adományozás hitelesítésekor történt bejegyzések során pontosabban meghatározták a szóban forgó kert helyét. Csak ezzel magyarázhatjuk, hogy már 1599-ből maradt feljegyzés arról: „Ballószegben, Talfájában, Úrréten és Városföldön az elhagyott tanyaföldeket osztják".

65 Mégis, ha összegyűjtjük a nagyritkán feltűnő földrajzi utalásokat, több biztos ponthoz juthatunk. Sajnos, néhány esetben a valójában pontos meghatározás ma kevéssé könnyíti tájékozódásunkat. A korabeliek számára teljesen egyértelmű lehetett az „Árvák földje" meghatározás, miként a „Sárközi úton felyül" kitétel is. Az előbbi minden bizonnyal valamely közismert személy árváira hagyott, jelentős kiterjedésű mezei kertre utal, az utóbbi pedig a tanácstag és többször is főbíróvá, adószedőbírónak választott Sárközi István birtoka melletti területre. Ma már nem sokat jelent számunkra a „Tarho meszlánál" levő kert meghatározás sem. Bár ezen esetekben lehet remény arra, hogy fellehető vagy a peres iratokban, vagy az instantiákon belül egy-egy utalás, amely megkönnyíti értelmezésüket. Ugyanezt mondhatjuk el az „Unom-bánom" és a „Bánonomon" megjelölésről is, amelyeket a kortársak ugyanHORNYIK János, 1927. 66. IVANYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 53. Ezt az adatot Hornyik János másolta ki az egykori tanácsi jegyzőkönyvből, a legelső kötet 451. oldaláról. Úgy látszik az előző megfogalmazás alkalmával ez a jegyzet nem volt a keze ügyében.