Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

kül. Ő észrevételeit arra alapozta, hogy 1678-ban - miként erre már utaltunk - részben Nyéki Gábor áskálódása miatt, részben pedig a város gazdái között meglévő kétségtelen társadalmi-vagyoni feszültség oldása érdekében a Koháryak elrendelték, hogy a tanács vizsgálja felül a mezei kertek birtoklásának jogosságát. Ennek során 180 esztendei szakadatlan „ősi jusson,, való birtoklást kellett annak bizonyítania, aki zavartalanul birtokolhatta tovább mezei kertjét. A bejegyzések szerint 191 esetben kívántak élni a bizonyítás lehetőségével, de a bizottság tagjai csak 137 esetben találták kifogástalannak a birtokszerzésről szóló „levelet". Ő nem talált a tanácsi jegyzőkönyvekben adatokat arra, hogy a következő évtizedekben újabb pénzes kertek keletkeztek volna. Egyenesen valószínűbbnek tartotta azt, hogy a pénzes kertek koncentrálódása történt meg, öröklődések és vásárlások révén, és így egy-egy gazdának, családnak esetleg több pénzes kertje is lehetett.

55 Még kevesebb utalást található nála a város adománya kertek számára. Ezek tekintetében csak azt rögzítette, hogy már a XVII. század közepén, majd ezt követő évtizedekben még sokkal inkább „nagy versengés folyik már e város adománya 'mezei kertek' elnyeréséért".

56 Kétségtelen, hogy a pénzes kertekkel ellentétben ezek száma jelentősen bővülhetett, hisz ezekben az évtizedekben sem szűnt meg a parlag feltörése és a legelők szántóföldi müvelés alá vonása. Sőt, a városhoz közel eső területeken, a nyomások szélében a fennálló rendeletek és szokásjog megsértésével újabb és újabb részeket szakítottak ki. Ezt a gyakorlatot a földesúr segítségével is korlátozni kívánta a tanács.

57 Minden bizonnyal a birtokigazolások „melléktermékeként" maradt fenn két lista az 1678. évi adókönyvben. Az egyik a „kertes gazdák", a másik a kertetlen gazdák" címet kapta. 8 Hangsúlyozni kell, hogy ezek nem hivatalos nyilvántartások, nincsenek semmiféle záradékkal ellátva, nem található mellettük a hitelesítők névsora sem. Mégis önként adódhat az a feltételezés, hogy az első a pénzes kertek tulajdonosainak névsora, a másik pedig esetleg a város adománya révén bérlethez jutóké. A kertes gazdák között 204 fő található, a „kertetlenek" között 111 név. Bár ezekben az évtizedekben a sokszor sebtében összeállított és nem hitelesített jegyzékek, lajstromok érthetően pontatlanok is lehetnek, mindenképpen feltűnő, hogy a város leggazdagabb családfői közül Kamarás Ambrus, Kalocsa János és Pathai András neve nem lelhető fel egyikben sem, pedig a csaknem legnagyobb összegű gabonadézsmát szolgáltató gazdák voltak. Joggal lehetne hivatkozni arra, hogy ők nemcsak rendkívül gazdagok voltak a város többi gazdájához képest, hanem armális nemesek is, és ezért nem kerültek a parasztok, a jobbágyok közé. Ezt az érvet viszont cáfolja az a tény, hogy a nem kevésbé gazdag és ugyancsak armális nemes, a többször is főbíróvá választott Deák Pál, Sárközi István és Szentkirályi Pál neve fellelhető a kertes gazdák között. Ha a mezei kerteken gazdálkodók számát kívánjuk feltérképezni, e listákkal szemben minden bizonnyal meggyőzőbb képet kaphatunk a gabonadézsma beszolgáltatásáról készített jegyzékek alapján. Ezek sem teljesek ugyan minden esetben, hisz történtek különféle szolgáltatások ellenében elengedések, néhány esetben pedig egy-egy gazda sáskajárás, igavonóinak elrablása stb. miatt éppen az adott évben nem volt kötelezhető dézsma beadására. Ezekkel a fenntartásokkal együtt mégis az itt PAPP László, 1936.92-93. Uo. 95-96. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1991. 41—44. BKMÖL IV. 1508/c. 1677/1678.224-228.