Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

leleteket megértvén, vizsgálván, mi ezek közt vértagadást nem tehetünk, sem egyik az másik jószágához valamelyiket nem addálhatjuk, s nem köthetjük, az mint ennek előtt az atyjok bírtak, most is tudja kiki az ő részét, senkit mi attól ki nem rekeszthetünk...". A mezei pénzes kertek tulajdonjogát még az sem kérdőjelezhette meg, ha gazdája nemcsak elmenekült a városból, hanem hosszabb időn át nem is birtokolta azt. „Sötét Mátyás adott volt egy mezei kertet zálogba ugyan kecskeméti Simon Mihálynak tizenhat tallérokban... Sötét Mihály sok adósságok miatt az városról eltávozván s minden jószágától megfosztván, bujdosóban ment, odabújdosván, meghalálozott." Ennek ellenére örökösének a mezei kertjéhez való tulajdonjoga nem szűnt meg. A bírói döntés értelmében a tulajdonjogot kétségbe vonó, a kertet hosszú időn át zálogban tartó gazdával szemben az egykori tulajdonos unokája „Sötét István penig igaz vér lévén, azon mezei kerthez" eredeti jogát megőrizte, és ezért azt neki ítélték. A 16 tallér zálog visszafizetése után a kert tulajdonjogát és használatát viszszaszerezte.

26 Ezek alapján nem lehet véletlen, hogy a XVII. századi testamentumokban több esetben is rendelkeznek pénzes kertekről. A gazdagnak nem mondható Farkas Péter 1683-ban halála előtt oly módon fogalmazta meg akaratát, „...hogy a mezei kertnek dolga ilyen formában legyen, hogy ha addig együtt nem alkudhatnának, míg az Isten az leány fiaknak szerencséjek lenne, az leányoknak szintén annyi rész mint szintén a fiamnak. Az édesannyoknak hasonlóképpen annyi mint az gyermekeknek...". Tehát amíg a család együtt marad, mindenki arányosan részesült a mezei kert javaiból, de senki nem adhatta el a maga részét, és „...ha penig az bátyok velük együtt tartja és elházasítja őket, maradjon az fiam számára az kert...". A cél ekkor még egyértelmű volt: a mezei kert örökség a fiú, illetve a fiúk tulajdonában maradjon.

27 Ugyancsak ebben az évben Süveg Miklós, aki egyenes ági örökös nélkül halt meg, az alábbi módon rendelkezett: „Vagyon azért az kecskeméti határban egy kertöm Szabó Körösztös, Doczi Pétör és Tamási János kertjeik szomszédságában, mölynek harmadfél fogás földét az köröszt úton alól hagyok Nagy Pétör sógor uramnak, minthogy ő néhai Gábor Deák uram háborgatása miatt azon kertnek váltságára adott volt 30 tallérokat. Az többit azon kertnek mindön pertinentiaval, azaz hozzá tartozandó földeivel hagyom az kecskeméti pápista religion levő Szent Miklós templomIVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 85-86. Tehát a másodfokú bíróság is valódi tulajdonként kezelte a pénzes mezei kerteket. Uo. 92. A mezei kertek valós értékét nehéz meghatározni, mivel sem méretüket, sem elhelyezkedésüket, a várostól való távolságukat legtöbbször nem ismerjük. Csupán néhány konkrét eset alapján tudunk erről megközelítően pontos képet alkotni: 1657-ben Kovács János Talfájában lévő mezei kertjét 28 talléron adta el. 1662-ben Kovács Pál kertjét 47 talléron értékesítették. 1665-ben Szőke László maradéki peres ügyét oly módon oldották meg, hogy a vitatott mezei kert értékét felbecsültették, és azon az összegen osztoztak. A mezei kertet a becsüsök 75 forintra taksálták, amely ugyancsak 47 tallérnak felelt meg. 1694-ben egy pénzes kert négy tinóért cserélt gazdát. Uo. 90., ill. 108., 123., 152. Ez a néhány példa is érzékelteti, hogy a mezei kert ekkor még korántsem képezett olyan komoly értéket mint a következő században. Természetesen fiú utód nélkül a leányok is örökölték a mezei kerteket. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 25-26. A következő évszázad elején megfogalmazott végrendeleteken belül is rendre találkozunk olyan mezei kertekkel, amelyekkel a testáló szabadon rendelkezett. 1707-ben Cséplő Mihály döntése: „Lévén egy mezei kertbéli örökségem, melyet is hagyok az gyermekeknek...". Uo. 49. 1709. július 16-án Takács Jánosné testálása: „...az kert örökségemet hagyom a 4 oltárra...". Uo. 56. És még sok hasonló döntés lelhető az egyre nagyobb számban fennmaradt végrendeletekben.