Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

A fenti példák meggyőzhetnek bennünket arról, hogy Kecskemét jobbágynak minősülő polgárai pénzes mezei kertjeiket gyakorlatilag már a XVII. században valóságos tulajdonként birtokolhatták, még ha elvileg a város földesurainak tulajdonát képezték is azok. Ez a feudális viszonyok között ritkaság számba menő szokásjog további előnyökkel is járt. Ezekre a területekre semmiképpen sem lehetett kiterjeszteni a jobbágy falvakban csaknem általános határhasználatot. Nem kellett tartani attól, hogy évről évre más és más helyen fogják kijelölni számukra a növénytermesztés számára hasznosítható telket, mivel évszázadokon át pontosan kijelölt területen gazdálkodhattak tulajdonosai. Éppen ezért annak gondozása, folyamatos javítása gazdája számára nemcsak lehetséges volt, hanem egyenesen kínálkozó lehetőség is. Ennek előnyeit természetesen a korabeliek is jól tudták. Ezt igazolja egy újabb bírói végzésből való rész is: „Megértvén az emberséges ember tanúvallásiból az mezei kertről való igazságot és mindkét félnek befeleletét, minthogy az néhai Bíró János [a] város elpusztulása után

29 örökös lévén azon kerten, tehetsége szerint építvén és telkesítvén azt...".

30 Más szóval a tulajdonában lévő mezei kertet folyamatosan gondozta és gyarapította, használati értékét növelte. Aligha kétséges, hogy ez a szokásjog számottevően keresztezte egyes földesurak azon törekvéseit, hogy csak arányaiban meghatározott tulajdonjogukat a város határában nevesíthessék, pontosan kijelölhessék, és azon a részen kizárólagosan gyakorolhassák földesúri jogaikat. Ugyancsak ez a szokásjog tette lehetővé, hogy a városi önkormányzat hasonló nagyságú területek tartós használatához juttassa a város határain belül adózó polgárait. Ezeket a mezei kerteket a pénzen szerzett kertektől eltérően város adománya kerteknek nevezték.

31 Az e fölötti korlátozottabb jogot egy 1663-ban történt adományozás szövege teszi egyértelművé: „Az mely kertet az szegény városunk adott volt tanács engedelméből Szűcs Miklósnak, azt az kertet más emberek is kérték, de mivel Csete Györgynek azon földön volt munkája, azért az szegény város minden kérés ellen adta Csete Györgynek, hogy szabadon bírhassa, de másnak pénzen el ne adhassa."

32 A város adománya kert birtoklásának jogi alapját az elnevezés is jól tükrözi. Maga a városi közösség nevében a tanács adományozhatta azt annak érdekében, hogy növelje azoknak az adófizetőknek a számát, akik közreműködnek, részt vállalnak a városra nehezedő különféle pénzbeli terhekből, képesek az időről időre kivetett hosszabb-rövidebb fuvarozást vállalni, képesek évről évre különféle gabonát termeszteni, amelyekből kötelesek voltak a város számára dézsmát adni. A birtoklásra elvileg csak addig tarthatott a gazda igényt, míg ezeknek a szolgáltatásoknak eleget tudott tenni.

33 Amennyiben erre nem volt képes, a tanács el is vehette tőle a földet és más helybeli adózónak juttathatta. Ha viszont a feltételeknek megfelelt, a gazda halála után valamely családtagja örökölhette a használati jogot. Ily módon a városadomány föld valójában egy örökölhető bérleti jogosítványnak mondható. Tehát ez a jól és mindenki által láthatóan behatárolt területet jelentő mezei kert éppúgy 29 Ez valószínűleg 1602-ben történt. 30 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 60-61. Ezt a kertet 1630-ban 40 forinton értékesítették. Tudnunk kell viszont, hogy ezekben az évtizedekben is tapasztalható bizonyos mérvű infláció. 31 HORNYIK János, 1927. 66., ill. PAPP László, 1936. 93. 32 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 91. 33 1668. június 11. „Varga Miklós kérte meg Kovács Pétör mezei kertjét, ha hogy nem akar szolgálni és adózni tőle." Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban: BKMÖL) IV. 1510/i. Kecskemét város számadási iratai. Főbírói számadások (a továbbiakban: IV. 1510/i.). 1668/69. 127.