Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

között fontos helyet kapott, és a napszámosok élelmezése, az egyes családok igényeinek kielégítése során jelentőségét lebecsülni nem volna helyes. Egy ekkora és ennyire széttagolt gazdaságon belül a különféle kapás- és konyhakerti növények érthetően nem lelhetők fel olyan arányban és olyan számban mint egy átlagos kis- vagy középparaszti birtokon. Közülük néhányat, amelyeket részben a család, részben a gazdaság nagyobb mennyiségben igényelt, mégis célszerű volt termeszteni. Ezek nagyobb részét nem a szántóföldeken, hanem a szőlők, illetve a tanyák mellett lévő kertekben termesztették. A Ladányi-birtokokon is csaknem minden jelentősebb tanya mellett említenek kertet, amelyeket rendszerint felesben a kertészek műveltek meg.

234 Az egyik legkedveltebb növény kétségtelenül a bab lehetett, amely régtől fogva közkedvelt élelem volt a legszélesebb társadalmi csoportokon belül. Valószínűleg már ekkor is a kukoricásokban termesztették köztes növényként, miként ezt a gyakorlatot a következő évtizedekben már egyértelműen követték. A leltárakban számottevő mennyiségben, különféle formában és eltérő minőségben találjuk meg: a sárga bab, a fehér bab, a vegyes bab egyaránt jelentős tételként fordul elő. Az 1853 telén felvett leltárokba összesen 22 véka bab került, amelynek vékánkénti értéke a tisztabúzáéval vetekedett: 1 pengőforint és 15-16 krajcár közötti értékeket jegyeztek fel. Joggal tételezzük fel, hogy ekkorra már értékesítettek, illetve használtak is fel belőle. Aligha kétséges, hogy nem kizárólag a gazdaság szükségleteinek a fedezésére, hanem évről évre értékesítésre is termelték ezt a növényt is, bár súlya, fontossága a gabonafélékhez képest periférikus maradt. A különféle zöldségfélék termesztése, a konyhák igényeinek kielégítése a kertészek feladata volt, és ezek sajnálatosan nem kerültek be a gazdaság nyilvántartásaiba. Fajtáikról, a terméseredményekről így nincsenek adataink. A len és a kender termesztése a XVIII. század derekán, esetleg valamivel később vált igazán népszerűvé ezen a vidéken, bár az előző évszázadból is vannak rájuk vonatkozó feljegyzéseink. A kender nemcsak a parasztok ház körüli kertjeiben tűnt föl, hanem a dunántúli uradalmakban is helyt kapott. Mivel Mária Terézia és II. József is különös figyelmet szentelt ezen termények előállítására is, legkésőbb ekkor jelentős mennyiségben termesztették. A len az északabbi területeket kedveli, és főként a Felvidéken lett népszerű. Wellmann Imre szerint a gödöllői uradalomban a kendert és a lent „úgy látszik csak kertekben nevelték". A kortársak megfigyelése szerint 1826 táján már a „len és a kendertermelés Magyarországon is szépen halad előre."

235 Vidékünk sem maradt le ezen kultúrnövények termesztésében: ugyanebben az évben a kecskeméti magisztrátushoz panasz érkezett, mert a Csalánosi tó vize „a kender és a len áztatása miatt felettéb bé mocskoltatik annak feneke a kender és a len áztatása idején használni szokott hantok behordásával töltődik...", és így a környéken legeltetni szokott tehéncsorda itatását zavarja, és a szikes tó vize ily módon Ezeket a kerteket a vagyonbecslések sorári is figyelembe vették a kortársak, és külön is megbecsülték értékét. Pl. Szeder Farkas Józsefnél „...a Széktói hegyben van három véka alá való veteményes földje, mellyet a tanúk a város közelléte tekintetéből 150 váltóforintokra becsültek, évenkénti jövedelmét pedig 20 váltóforintokban állapították meg...". Úgy látszik, hogy ezeket igen intenzíven művelhették, hisz a 20 forint évenkénti jövedelem 13%-os haszonnak felel meg. BKMÖL IV. 1504/c 172. 1840. július 3. GAÁL László, 1978. 343-345.