Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ÖSSZEFOGLALÓK

végezni. A mezővárosi, a városi levéltárakban fennmaradt végrendeletek, különféle nyilvántartások, közigazgatás során keletkezett akták, egyes személyek iratai stb. révén akár több jeles család útját is fel lehet tárni. Itt csak arra vállalkoztam, hogy a Ladányi famíliának a rendi-feudális társadalom utolsó két évszázadán átívelő történetét mutassam be. A feldolgozás első részéből a család egyes tagjainak életútját ismerhetjük meg, és társadalmi emelkedésüket kísérhetjük figyelemmel. A következő fejezetek pedig gazdasági gyarapodásuk folyamatát tárják fel. A kutatás révén rendelkezésünkre álló adatok lehetővé tették, hogy részletesen is megismerhessük a családi birtok folyamatos gyarapodását. Mód nyílt arra, hogy mind az állattartás, mind pedig a növénytermesztés terén a hivatalos nyilvántartások és a családi feljegyzések adatsoraival részleteiben is bemutassuk a város szegényebb majd jómódú gazdáinak két évszázadra kiterjedő gyakorlatát. Ezek révén a közismert és általánosságok szintjén mozgó megállapítások helyett pontos adatokkal illusztrálhatjuk a nagyállattartás, a juhtenyésztés módját, eredményeit és buktatóit, a szőlőtermesztés különféle munkálatainak tőke- és munkaigényét, terméseredményeit és értékesítésének módjait kísérhetjük nyomon. Ezeken túlmenően lehetővé vált a gabonatermesztés és a takarmánytermelés formáinak és költségeinek pontos bemutatása is. Külön is érdemes kiemelni: nemcsak azt dokumentálja a család története, hogy Kecskeméten a bérmunka már több évszázad óta általános volt, hanem azt is, hogy az egyes foglalkozási ágakon belül pontosan milyen arányokban alkalmazták azt. A Ladányi família története azt is jól érzékelteti, hogy a gazdag parasztság és a honoráciorok a mezőgazdasági feldolgozóiparban, esetenként a pénzkölcsönzésben is megtalálták vagyonuk gyarapításának lehetőségeit. E családtörténet meggyőz bennünket arról, hogy a szabad parasztok társadalmában az egyik legfőbb érték a munka, a takarékosság és a családi összetartás volt. Mivel a helyi armális nemesek többsége közülük került ki, és velük gyakorta összeházasodtak, ezek mentalitása is hozzájuk idomult. A paraszti famíliák történetének hasonló mélységű feldolgozásai később lehetőséget nyújthatnak ahhoz, hogy a magyarországi agrártársadalom fejlődését és szerkezetét az eddiginél pontosabban meg lehessen rajzolni, a ma még sokszor elnagyolt képet tárgyilagosabbá lehessen tenni. SZABÓ ATTILA SOLT VIDÉKÉNEK ÚRBÉRI VISZONYAI A 18-19. SZÁZADBAN A Duna, a kiskun települések és a kalocsai érsek birtoka között fekvő terület egyaránt magán viselte a tipikus úrbéri állapotokat ugyanúgy, mint a szabad paraszti mintájú jogviszonyokat. A falvak, mezővárosok többnyire a Mária Terézia-féle Urbárium után is a földesurakkal kötött szerződések szerint bér fejében bírták földjüket, munkát szinte egyáltalán nem teljesítettek, urasági majorság hiányában használták egész határukat. Már az úrbérrendezés idején is elszegényedett népesség élt a vidéken, rendkívül kicsi volt a jobbágy családok kezén lévő telki állomány. A telekaprózódás, a jobbágyok zsellérsorba való süllyedése folyamatos volt 1848-ig. Ugyanakkor találunk több példát (Szalkszentmártonban, Kiskőrösön, Apostagon,