Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

kább ritkaságszámba menő ezüstpénzt. Ezért több más társával együtt Ladányi Pál is arra kényszerült, hogy természetben tegyen eleget adóbeli kötelezettségének. 12 véka árpával és egy toklyóval egyenlítette ki 2 tallér összegű esedékes adóját. Egyéb források híján kizárólag a különféle adókivetések adataira alapozva tudjuk követni az egyes családok vagyoni állapotán belül jelentkező gyarapodáso­kat, illetve az elszegényedés jeleit. Mivel a békés viszonyok kialakulásáig az adóki­vetések a várost ért sarcok, zsarolások, váratlan állami és egyéb terhek éppen meg­adott nagyságától függtek, úgy tűnik, hogy a tanács komoly viták után jelölte ki az ezek behajtásához szükséges adóalapokat és az egy egységre jutó összeget is. 61 Eb­ből adódik, hogy néhány esetben alig egy-két év elteltével is az egyes gazdáknál rögzített adóalapok olyan számottevő ingadozást jeleznek, amilyenek a valóságban esetleg nem történtek meg. Csak ezzel lehet magyarázni, hogy 1708-ban Ladányi Pál és fia birtokában minden korábbinál nagyobb értékeket tüntettek fel. 62 A lajst­rom adatai szerint négy ökör, egy tehén, egy ló, 20 juh, 18 pozsonyi mérő búza, ki­lenc pozsonyi mérő árpa, 24 pozsonyi mérő zab és 8 akó bor volt a tulajdonukban, amelyek után adót kellett fizetniük. 63 Ezen adatok szerint ekkor már egy elfogadha­tóan biztonságos egzisztenciával rendelkeztek, és olyan kisbirtokosnak minősültek, akik szántójukon a kellő számú igavonó jószág birtokában a család számára szüksé­ges gabonát meg tudták termelni, és rendelkeztek akkora szőlővel is, amely megte­remte a család számára szükséges mennyiségű bort. Valószínűleg nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy vagyonuk ekkor egy falusi telkes jobbágyéhoz lehetett hasonla­tos. 64 Tekintettel arra, hogy a következő évtized a szabadságharc lezárása után, a tö­rökellenes háborúk miatt még sok kellemetlenséget, hosszú fuvarozásokat és jelen­tős adókat rótt az itteni gazdákra, a család vagyona érdemben nem változott. 1717­ben négy ökör, 2 tehén, egy ló, 18 juh, 27 pozsonyi mérő búza, 12 pozsonyi mérő árpa és 2 pozsonyi mérő zab után vetettek ki rájuk adót. Úgy látszik, hogy ebben az A békés évtizedekben a gazdáknak csak a felnőtt, munkaképes családtagok után kellett adót fizet­niük. 1689-ben és a következő évben a szertelenül magas adókivetés miatt a korábbi normáktól a ta­nács kénytelen volt eltérni. „A becsületes tanács a portioknak felvetésére nézve egybe gjülvén, a sze­génységgel edgyütt a limitatio szerint, mely volt vetve 24 850 forint, így rendelete. 1. A vad számra mindenkinek, minden néven nevezendőkre vetett egy forint közönségesen...", illetve „A főre való adó fog lenni minden személyre, kicsire, nagyra garas 2-2." A korábbi gyakorlattal szemben, amikor csak a tenyészérett jószágok után kellett szinte címleges adót fiezetni, „...Marhabéli vadszám is minden néven nevezendő fog lenni egy marhátul garas 2. Az harmadfű tinó vagy üsző egy vadszám lészen... tavalyi borjú kettő 1 vadszám..." IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1991. 37-37. A váratlan sarcolások, adókivetések más években is hasonló eltérésekre kényszerítették a város vezetőit. Ily módon az adó összegének váratlan növekedése nem állt arányban a család anyagi állapotának változásával. A szabadságharc alatt rendkívüli tényezők is befolyásolták a családok vagyonát. Nemcsak a rácok hajtottak el több ezer marhát és lovat a város határából, hanem Károlyi Sándor is elhajtatta 1705-ben a város egész gulyáját. Sőt Rákóczi parancsba adta Károlyinak: „Ha az német Kecácemétet elhagyja, tetesse porrá Kegyelmed azon várost, úgy Kőröst is." Csak többéves könyörgés és tetemes összeg b­fizetése után engedte vissza a városnak a gulya nagyobb részét. A rácoktól egy-egy váratlan katonai akcióval olykor vissza tudták szerezni az elrabolt jószágok egy részét. BÁNKÚTI Imre, 1998. 15­20., ill. 22-28. Az itteni parasztok vagyonának ingadozása tehát ekkor mindennapos volt. Termé­szetesen az adóösszeírások során a letagadásokra is bőséges lehetőség nyílott. BKMÖL IV. 1508/c 1708. Összehasonlításként rögzítjük, hogy az igazán gazdagnak számító Kalocsa István még ebben az év­ben is 16 ökör, 30 szarvasmarha, 6 tinó, 64 ló, 25 csikó, 16 sertés, 180 juh, 180 pozsonyi mérő búza, 120 pozsonyi mérő rozs, 60 pozsonyi mérő zab, 50 akó bor és egy szárazmalom után adózott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom