Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

évben a szőlő után nem kellett adóznia, mivel szőlőbirtokuk korábban is és későbben is volt, nem valószínű, hogy időközben megváltak volna tőle.

65 A paraszti vagyon gyarapodását sok más tényező mellett befolyásolta az is, hogy az öröklés során hány családtag között kellett az egy-egy munkás élet eredményeként felhalmozott értékeket megosztani. Itt Kecskeméten is hosszú időn át élt az a szokás, hogy a nem örökölt, hanem szerzett ingatlant, ha lehetett, csak a férfi utódok között osztották szét. A lányokat a családfő vagyoni helyzetének megfelelően igyekeztek „tisztességesen" kiházasítani, a rájuk jutó ingatlanok értékét pedig nekik vagy készpénzben, vagy élő jószágban megadni. Végrendeletében Ladányi Pál is csak a viszonylag kis területű és kis értékű káposztásföldjének felét hagyta két lányának, és ezen túl mindkét lány kapott még egy-egy borjas tehenet. Az összes többi értéket fiára, Gergelyre hagyta, aki ennek összegyűjtésében évtizedek óta tevékenyen részt vállalt. Feleségének külön nem hagyományozott, hanem a szokásoknak megfelelően fia kötelességévé tette annak ellátását. A végrendelet nem utal az öröklött vagyon nagyságára. Ennek megközelítően pontos értékét azonban a két évvel korábban, 1728-ban felfektetett vagyonösszeírás alapján meg tudjuk állapítani. Ekkor a VI. tizedben lakó gazda nyilvántartásba vett értékei a következők voltak: 4 ökör, két ló, 24 pozsonyi mérő búza, 26 akó bor, egy kisebb szárazmalom, huszonkét tenyészjuh, a baromban hét szarvasmarha és két borjú. A korábbiakhoz képest a vagyon növekedésén belül a szőlőterület bővülése, illetve a megtermett bor mennyiségének számottevő gyarapodása, az ekkor legbiztosabban értékesíthető árunak, a szarvasmarhának a tenyésztésébe való érdemi bekapcsolódás volt. Ez a vagyon kétségtelenül számottevően felülmúlta a falvak egésztelkes jobbágyainak az értékeit is. Miként a végrendelkező is említést tett róla, ennek a vagyonnak a megszerzésében már komoly része volt fiának, Gergelynek, aki idősödő atyja mellett a gazdaság valódi irányítója lett. Az atyai örökséggel igen jól sáfárkodott, és három évtizeddel később, 1757-ben kelt végrendeletében már legalább kétszer akkora vagyonról testálhatott, mint amekkorát ő örökölt. Ebből megtudjuk, hogy két helyen is volt szőlője. A Széktónál levőt Boldizsár fiára, a „közelebb való" szőlőjét pedig feleségére hagyta, akinek halála után két lánya lett ennek örököse. Mivel a XVIII. század nagyobb részében még nem a szőlő területe, hanem a megtermett bor mennyisége alapján vetették ki az adót, még csak azt sem tudhatjuk, hány útból álltak ezek. Az viszont kétségtelen, hogy míg az örökségbe kapott szőlője 26 akót termett 1728-ban, ő 1757-ben már 70 akó bor után volt köteles adózni. Tehát a szőlő területe, vagy annak legalábbis termőképessége számottevően megnőtt. Ingatlanjai között külön is kiemelte, hogy a Budai út mellett lévő „kis kertecskémet ... atyai rész szerént szerzettem...", és ezt a helyi szokásoknak megfelelően a birtok szertelen aprózódásának elkerülése végett is fiára hagyta, és lányait oly módon kárpótolta azért, mert az ősi jussból kimaradtak, hogy ők egy-egy tehenet kaptak az előző évi és a szopós borjaikkal együtt. A szokásoknak megfelelően végrendelete nem tünteti fel a teljes vagyonát. A lányok számára hagyományozott értékeken túl minden más fiára, Boldizsárra maradt, ezért ezek részletes felsorolása sajnos hiányzik. Szerencsére az adókönyvek BKMÖL IV. 1508/c 1717. Az adólajstromok adatai érthetően nem teszik lehetővé, hogy segítségükkel az ingatlanok helyét, pontos nagyságát megállapítsuk.