Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG ÜGYÉSZSÉGÉNEK VÁZLATOS TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL 1953-IG

talmi változásokat nem hozott, viszont megváltoztak a formák: a törvényszékek mellett államügyészségek, az ítélőtábláknál főállamügyészségek, a Kúriánál pedig Legfőbb Államügyészség működött. 1919 tavaszán a Tanácsköztársaság létrejöttével újabb hatalomváltás történt ugyan, de ez ténylegesen nem érintette az államügyészi szerveket, melyek a szünetelő tárgyalások kivételével ellátták korábbi teendőiket. A büntetőeljárás terén azonban hatáskörüket meg kellett osztaniuk a forradalmi törvényszékek vádbiztosaival. A büntetőintézetek fenntartása és vezetése továbbra is rájuk hárult. Kifejezett népbiztosi utasításra, illetve a helyi hatalmi szervek, a direktóriumok felkérésére több helyen az ügyészek is közreműködtek a forradalmi törvényszékek munkájában. A forradalmak bukása után az államforma visszaállításával ismét királyi ügyészség néven működött a szervezet, de igazolási, büntető és fegyelmi eljárásokra került sor az igazságügyi apparátusokban, a korábbi időszakban tanúsított magatartások miatt. A zavaros időkben megnövekedett bűnözés és a gyorsabb eljárás követelményének eredményeként egyszerűsödtek az eljárási szabályok, és az addigi legalitási elvet megtörve megjelent a magyar jogrendben az opportunités néhány eleme is. Az 1921: XXIX. tc. alapján a főügyész hozzájárulásával az ügyész megszüntethette a nyomozást a csekély jelentőségű, a közérdeket számbavehetően nem sértő cselekmények miatt, ha a terhelt egyéniségéből, életviszonyaiból, a sérelem jóvátételére irányuló törekvéséből alaposan feltehető volt, hogy nem fog újabb bűncselekményt elkövetni. E törvény nyomozási tevékenységre is feljogosította az ügyészséget, melynek ellenőrzése a bíróság vádtanácsának feladata lett. A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930: XXXIV. tc. szerint halmazat esetén az ügyészség mellőzhette a vádemelést az olyan bűncselekményért, amely a megtorlás súlyát nem befolyásolta, sőt mellőzni is kellett azon cselekmény miatt, amelynek felderítése jelentősen késleltette volna az eljárást. Az újabb nagy háború előszele megjelent a harmincas évek végének jogalkotásában. Az ekkor alkotott jogszabályok alapvetően befolyásolták az igazságügyi szervezetet is, így az 1939: IV. tc. alapján megtörtént a bíróságok, ügyészségek faji alapú megtisztítása. A honvédelemről szóló 1939: II. tc. felhatalmazta a kormányt rendeleti kormányzásra, az igazságszolgáltatás terén pedig rendkívüli szabályok életbe léptetésére: így ismét megjelent a gyorsított, statáriális eljárás, a cenzúra. A háború egymás után szülte a korlátozó szabályokat, amelyek betartását a büntetőjog útján kívánta biztosítani a hatalom. Ezen időszak ügyészségi iratai között számtalanszor találkozunk árdrágítás, közellátás veszélyeztetése, honvédelmi kötelezettség elleni, tiltott sajtótermék tartása, rémhírterjesztés, fajgyalázás miatti eljárásokkal. Az 1944-45. év meghozta a királyi ügyészség végét: összeomlott az a hatalom, melynek szerveként működött. De az ügyészek gyakran a helyükön maradtak, vagy a menekülés, kitelepítés után visszatértek és az újonnan alakult demokratikus kormány hatóságaként, már mint államügyészség folytatták munkájukat. Az 1945-öt követő koalíciós időszakban mind szervezeti, mind eljárási szempontból helyreállt a korábbi magyar igazságügyi szervezet, így a továbbra is az Igazságügyi Minisztérium irányítása alatt álló államügyészség. Azonban a népbíráskodásról szóló 81/1945 (II. 5) M.E. rendelet egy párhuzamos szervezetet is felállított, az ún. népügyészségeket, amelyek feladata a háborús és népellenes bűncselekmények miatti eljárás volt. E szervezet ugyancsak az igazságügy-miniszter felügyelete alatt működött, és itt gyakran az államügyészek látták el a népügyészi teendőket is,