Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: EGY PARASZTCSALÁD GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉSE. A KECSKEMÉTI LADÁNYIAK (1648-1853)

összegben rótta le. Az egyházi tizedet is a közösség fizette püspöküknek évről évre, szerződésekben rögzített formában.

5 így nemcsak terményeikből nem kellett ténylegesen és szó szerint vett tizedet leróniuk, sem pedig kilencedet fizetniük, hanem a földesúri ispánok és a tizedbérlők évenként ismétlődő önkényeskedésétől is megszabadultak, mivel városuk, közösségük választott tisztségviselői és szakképzett hivatalnokai mentesítették őket ezen zaklatástól. A jobbágyparasztság számára mind keservesebbé váló különféle ingyenmunka és a határ közös használata számukra csak hírből ismert fogalom volt. Bekerített szántóikat, legelőiket (innen ered vidékünkön az évszázadokon át használt mezei kert elnevezés), kaszálóikat, szőlőiket nemcsak kizárólagosan használhatták, hanem gyakorlatilag saját tulajdonuknak is mondhatták, valójában szabadon átörökíthették,

6 adhatták és vehették, hisz a városi közigazgatás csak a tények rögzítésére, a nyilvántartások vezetésére korlátozta e téren tevékenységét. A városból való elköltözésük elé érdemi akadályt senki nem gördített.

7 Az 1608. évi törvény, még inkább a XVIII. századi törvények mind komolyabb formában korlátozták az uralkodókat abban, hogy a gazdaságilag megerősödött mezővárosoknak a szabad királyi városok jogállását megadják. így viszonylag kevés tudott közülük a megváltakozás révén mind a földesúri mind a megyei kötöttségek alól kiszabadulni. Minden nehézség ellenére Nyíregyháza, Nagykőrös, Szentes, Kecskemét stb. rendkívüli terheket és évszázados küzdelmeket vállaltak annak érdekében, hogy a szabadalmas mezővárosi jogokat a kulcsos városok kiváltságaival fel tudják cserélni, hogy mind a földesúri, mind pedig a megyei ellenőrzéstől, zaklatástól végleg megszabaduljanak. Kecskemét igen sokat köszönhetett annak, hogy egykoron királyi birtok volt. Bár a XV. század során magánföldesurak tulajdona lett, földesurai mindig a várostól távol éltek, ezek közvetlen hasznosítására nem vállalkoztak, ezért a város számára kezdettől fogva lehetőség nyílt arra, hogy különféle feudális terheit egy összegben rója le. Ráadásul a XV. század végétől, a XVI. század elejétől a mezővárosnak egyszerre több földesura volt, és ezek, mivel valamennyien távol éltek, maguk között a város határát nem osztották fel, hanem a város által kialkudott összegen osztoztak tulajdonjoguk arányában.

8 A hódoltság idején földesurai a királyi Magyarország, illetve Erdély területén éltek, így ők még kevésbé gondolhattak arra, hogy a várost a többi feudális birtokukhoz hasonlóan kezeljék, irányítsák. Csak a hódoltság végén, az 1670-es években tett Koháry István kísérletet arra, hogy Kecskemét életébe közvetlenül beavatkozzon, földesúri igényeit érvényesítse, a feudális kötöttségeket szigorítsa. Azonban a város ellenállása, a felszabadító háborúk, majd a Rákóczi-szabadságharc miatt ezt a kísérletét fel kellett függesztenie. A szabadságharc után úriszékét működtette ugyan a városban, és ismételten megkísérelte, hogy közvetlen irányítása alá kényszerítse a várost, de ez a veszély a magisztrátus és a lakosság ellenállása és hosszas alkudozása, újabb anyagi teher vállalása révén végleg elhárult.

9 Viszont az is kétségtelen, hogy ezek a földesuraival vívott keserves küzdelmek a 5 HORNYIK János, 1862. (III.) 247-262. 6 Ezt meggyőzően bizonyítja a közelmúltban közzétett kb. ezer kecskeméti testamentum is. IVÁ NYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/a. ill. 2003. 7 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 27 3-280. 8 HORNYIK János, 1862. (III.) 1-69, ill. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 113-115. 9 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 273-283.