Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

lalva, vélhetően a gyerekek nevelését kezdettől fogva anyjuk irányította. Ő részben az átlagosnál jóval magasabb szintű intellektusával, részben pedig rendkívüli vallásosságával tűnt ki. Fiaira kivétel nélkül nagy hatással volt, akik közül egyik sem lett a korra, a polgárháborús viszonyokra jellemző marcona, vagyonharácsoló politikai szélkakas. Gábor ferences szerzetes lett, és nem lehetetlen, hogy anyja Istvánt is egyházi pályán látta volna szívesen. Koháry István a szellemi foglalatosság alapjaival még otthon, anyja irányításával megismerkedett. Nem tudjuk pontosan mikor, de mindenképpen fiatalon Nagyszombatra, az akkori királyi Magyarország szellemi központjába került, ahol Pázmány Péter néhány évtizeddel korábban egyetemet alapított. Tény, hogy már 1664 tavaszán nagyon otthonosan mozogva onnan írta leveleit anyjának. Itt valószínűleg már néhány év óta valamelyik rokonánál lakott, nem pedig a kollégiumban, ahol elsődlegesen egyházi pályára készítették fel a fiatalokat. Szülei főúri ellátásban részesítették: itt is nevelőt tartottak mellette, majd hamarosan „szép török paripákat", hátaslovakat kért és kapott maga és nevelője számára, mivel a vele együtt tanuló Zichy, Erdődi és Pethő úrfiak is megkapták ezeket szüleiktől. Az önérzetes kamasz tudta, hogyan kell apjára, a kiváló katonára hatni: a paripák kérését „a végre hozom elő, hogy ha ő nekiek, békességes földön [Dunántúlon] neveitetteknek vagyon paripájok; sokkal illendőbb, hogy nekünk szegény pusztaiaknak legyen, mert ha mi nem fogunk tudni lovagolni, nagyobb kárunkra esik mint ő nekiek." Egyébként ezen új, férfiasabb szórakozás - amely végleg meghatározta, hogy a huszárok egyik kiválósága lesz - sem vonta el a tanulástól. A jezsuita atyák irányításával minden bizonnyal gyorsan haladt előbbre tanulmányaival, hisz 1666-ban már Bécsben tanult az egyetemen.

5 Kiváló tanulmányi eredményei, széles érdeklődési köre, leveleinek választékos megfogalmazása egyaránt azt igazolja, hogy igen tehetséges, eleven szellemű fiatalember volt. Ehhez járult a csupán néhány évvel korábban hősi halált halt fővezér apa rá is kisugárzó dicsősége és a már ekkor is hatalmas vagyon nyújtotta anyagi biztonság. Érthető, hogy az arisztokrácia soraiba alighogy betört bárói família ezen ígéretes tagja, aki ugyanakkor átélte, hogy már 15 évesen ő lett családjában a legidősebb férfi, akit a király apja halála után egy héttel Fülek várának kapitányává és Hont vármegye főispánjává nevezett ki,

6 átlagon felüli ambícióval végezte tanulmányait, és szabadidejében serénykedett, tüsténkedett a számára is egyre gyakrabban megnyíló királyi udvar köreiben. A várkapitányi teendőket természetesen még évekre át kellett engednie Unger Mártonnak, atyja egyik tapasztalt katonájának, miközben ő Farkas és János öccseivel együtt Bécsben bővítette ismereteit. Gyors előmenetelét bizonyítja, hogy már 1666. január 5-én kelt levelében anyjától „szép és becsülletes köntöst" kért, hogy „mind ő Felsége s mind itt levő nagy grófok és herczegek előtt becsülettel compareálhassak". A fiatalember rátermettségét és kapcsolatteremtő készségét igazolja, hogy néhány hónapon belül az udvari arisztokrácia befogadta köreibe, és büszkén jelentette anyjának: „...igazán írom N[agysá]godnak, hogy oly herczegekkel és urakkal estem csak most is ösmeretségben..." ILLÉSY János, 1885. 10-12. Van olyan vélemény, amely szerint még atyja életében, tizenhárom éves korában kinevezte az uralkodó honti főispánná. VÉKONY István, 1915. 3. S