Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között
A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között I. A megye mezővárosainak helyzete Magyarországon az 1848 előtti későfeudális korban nemesi vármegye - és egyben földesúri hatalom - alá tartozó közel azonos jogállású helységeket két nagy csoportra lehet tagolni: mezővárosokra (oppidum) és falvakra (possesio). Mindkét településtípus önkormányzati szervezete hasonlóan épült fel. A köztük lévő legfontosabb különbségnek a mezővárosok vásártartási joga tekinthető, valamint az, hogy az utóbbiak zömében - de nem kizárólagosan - kollektíven teljesítették a földesúri és egyéb szolgáltatásaikat. A várostörténeti szakirodalom számos képviselője - a városok funkcionális szerepét vizsgálva - ugyanakkor a mezővárosokat a szabad királyi városok mellé sorolja, mivel az oppidumok a civitasokhoz hasonlóan egyaránt gazdasági és infrastrukturális központi szerepkört töltöttek be egy kisebb vagy nagyobb térségben. Ezt a modellt erősíti a statisztikailag kimutatható magas népességszám, a falutól eltérő társadalmi szerkezet. 1 A mezővárosok intézményét elsősorban a gazdasági racionalitás hozta létre, ugyanis a földesúri hatalom a saját érdekében kihasználta azt a gazdasági többletet, amelyhez az oppidumok a fejletlen magyarországi városhálózat miatt juthattak. Az ország közepén elhelyezkedő Pest-Pilis-Solt (továbbiakban: PPS) vármegye településeit a török hódoltság utolsó évtizedeiben, de különösen a felszabadító hadjáratok idején rendkívül súlyos pusztítás érte. 1696-ban a hatalmas területen mindössze 110 lakott helyet írtak össze. 3 Az 1711 után az újjátelepülés korszaka következett, amikor a falvak és mezővárosok sora kelt életre: 1715-ben 137, 1728-ban 156, 1744-ben 169, 1760-ban 177 volt a megyei települések száma 4 . Az 1770-es évek után azonban települések számának számottevő gyarapodásáról már nem beszélhetünk, mivel úrbérrendezés rögzítette a jobbágy- és a majorsági földeket. (Az 1828-as összeírás szerint 182, 1840-ben 188 település volt a megyében. 5 ) A jogilag ekkor nem faluként, hanem csupán lakott pusztaként (1843-ban 152) jelölt települések földjeit allodiális területekhez sorolták, tehát a földesuraknak nem állt érdekükben az állami, megyei, egyházi adóktól mentes földeken úrbéres községeket létrehozni. (A lakott puszták községgé szervezése zömében majd a következő évszázadban történt meg.) A vizsgált időszakban növekedett a mezővárosok aránya: 1728-ban 8, 1843-ban 13%-ot tett ki, ugyanis a mezővárosi státus elnyerése nem vált hátrányára sem a földesuraknak, sem a nemesi vármegyének. Ugyanakkor a szabad királyi városi rangot elérni nagyon nehéz volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1711 és 1848 között egyetlen szabad királyi város sem alakult az ország legnagyobb vármegyéjében, PÁLMÁNY Béla 1995., CSIZMADIA Andor-KOVÁCS Kálmán-ASZTALOS László 1972., BÁN Péter 1989., BÁCSKAI Vera-NAGY Lajos 1984. Vö.: MEZEY Barna 1998. KOSÁRY Domokos 1965. 35. PETRÓCZI Sándor 1965. 127. NAGY Ludovicus 1828. 242., FÉNYES Elek 1843. 306.
