Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

„... Török adajának, terhét igájának miolta felvette ösztön ostor járom, mely nékem is károm forognak előtte régi titulussát s ahoz való jussát immár elvesztette..." Ha egy csekély átélés be tud törni egy-egy strófában a nála megszokott monotóniába, az rögtön kiemelkedővé válik: „Mi édes hazánknak, romlott országunknak, tekintsük meg sorsát, az előtti fényét, dicsősége szinnyét s mostani romlását, győzedelmes voltát, szabadsága fogytát s végső pusztulását. Ah nehéz mondanom, méltó megsiratnom, oda van virágunk dér azt elsütötte s már kóróvá tette, oda szabadságunk, csonkula s elromla s rólunk mind lehulla régi méltóságunk..." Ezen korlátok ellenére a főúr költői eredményeit az utókor mindenkor méltányolta. Ha nem is olvasták túl sokan,

47 halála után több mint fél évszázaddal is tisztelettel adóztak iránta legnagyobb mezővárosának hivatalnokai is. 1793-ban a Balogon lévő Koháry-birtokon figyelt fel Ladányi Gergely, a város akkori főjegyzője, aki később főbíró is lett egy nagy, vallásos témájú képre, és feljegyezte az alatta lévő könyörgést: „Meg szabadult Péter maga Tömlötzébül. Dániel Profeta Oroszlány Vermébül. Az Három Ifjú égő Kementzebül. Jonas Profeta Tenger Örvenyébül. Engemet is Isten Munkáts Kő Várábul Lábaimnak nehéz fel vert nagy vasábul Hosszú rabságomnak nyomoruságábul Szabadított mintegy ezer Halnak Gyomrábul. Mellyért adok hálát az élő Istennek. Igaz tiszta szivbül eő Sz. Fölségének. Hozzam meg mutatott ingyen Kegyelmének Áldás és Dicsősség legyen Sz. Nevének. Volt van is reményem Isten Irgalmában. Mindenütt mindenkor mostoha sorsomban. Lészen Gondviselőm minden Nyavalyámban. Meg tart halalomig Kegyes Oltalmában. Koháry nem volt kedvelt költő, müveit kortársaival szemben kevésbé forgatták és nagyon ritkán adták ki. Ily módon közvetlen hatása sem lehetett jelentős.