Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

HORVÁTH M. FERENC Pest-Solt megye és Kecskemét város statisztikai és közigazgatási leírása 1857 és 1859-ben

a) [Laktanyák] Kaszárnya a járásban nincs, de ez kívánatos volna, mert csak egyedül ezáltal le­hetne igazságosan megosztani az állami hozzájárulás nyomasztó terheit. Ho­gyan tudná ugyanis figyelmen kívül hagyni a szegény háztulajdonos, akinek az ingatlana legfeljebb 500-600 Ft értékű - ráadásul itt, Kecskemét városában -, hogy egy évben hat hónapon át kvártélyon vannak nála, és élelmet, világítást és fűtést kell adnia a katonáknak, ami legkevesebb 30 gulden kiadást okoz. E ter­hek ellen nemegyszer a legnagyobb birtokosok tiltakoztak, jóllehet ez az állam­biztonsági intézmény inkább az ö, mintsem a vagyontalan polgári osztály érde­keit szolgálja. A kaszárnyák léte tehát a járási város lakosságának igazságos kí­vánsága, és nem úgy, ahogy eddig, nem az egyes, a katonaság beszállásolásánál igénybe vett községek költségére, hanem szisztematikusan tervezve, a tűrőké­pességet figyelembe véve és a katonaságot váltakozva, vagy kisebb csapatokban a járásokban - a megye közös költségére - elhelyezve. Például lehetséges volna - ha ezzel a magas kormány egyetértene -, hogy az egész Pest-Solt megyei ka­tonai kontingenst Kecskemétre koncentrálnák, és felépítenének itt egy kaszár­nyát a katonaság részére. Ezután az egész megyének az adóbevételektől vagy más alapból kellene hozzájárulni, csak így volna elkerülhető az egyes községek túlterhelése, és ezzel elérhető volna a terhek egyenlő elosztása. b) [A csapatok elhelyezése magánosoknál] A katonaság magánosoknál történő elhelyezésére vonatkozó minden, a múlt évi jelentésemben taglalt hátrány a mai napig érezhető. A fejezet 2/c), d), valamint 3. és 4. pontjához nincs észrevételem. V. RENDÉSZET 1. Közbiztonság A közbiztonság helyzete nem javult az előző évihez képest, jóllehet felállították a községi lovas őrséget. Gyakran előfordul rablás, gyilkosság és számtalan tolvajlási eset. Ez a körülmény azt mutatja - bár a községi őrség vitathatatlanul jó szolgálatot nyújt -, hogy a rendészeti szervek még mindig nem rendelkeznek a járási feladatok­nak megfelelő létszámmal. Altalánosságban megkockáztatom idevonatkozó jóindu­latú előrejelzésemet figyelmébe ajánlani. 21 2. [Javító és kényszermunka-intézmény] Azonkívül, hogy a Pesten felállított kényszermunka-intézmény általános haszna az, hogy csökkenti a vétkezők számát és növeli a közbiztonságot, nincs más észrevéte­lem. A fejezet 2-11. pontjára nem adott választ a jelentés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom