Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

ban ezzel az intézkedésével nemcsak Kecskemét érdekeit, hanem a feudális jogrendet is megsértette. Évi néhány száz forint megszerzése érdekében lerombolta több évszázad során a város keservesen kivívott jogainak sorát, és ellehetetlenítette a város vezetőit saját lakossága előtt. Egyébként igen jellemző, hogy nem azzal vádolta őket, hogy nem képesek közigazgatási és jogi feladataikat szakszerűen ellátni. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy évszázadokon át sokkal rosszabb körülmények között is ennek eleget tettek. Az igazi vádja ellenük az, hogy nem Koháry érdekeit védik a lakossággal szemben, hanem a lakosság érdekeit vele szemben. A grófnak Bajtay kiválasztásával sem volt igazán szerencséje. Megbízottja olyan fölényeskedve járt el, hogy heteken belül a város minden csoportján belül egyértelmű ellenszenv vette körül. Ezért a tanács úgy vélte, hogy sürgősen véleményt kell ez ügyben nyilvánítania: „Közönségesen unanimi voto et consensu [egybehangzó véleménnyel és szavazattal] elvégezték eő K[e]g[ye]lmek, hogy Nemzetes Vitézlő Bajtai István uram admoneáltassék [figyelmeztessék] az aránt, hogy eő Kglme az mostani rosz hírekre nézve magára gondot visellyen, az becsületes Város fel nem vállalván semmi következendő kárát, kitül Isten óllyon, ha mi lenne, és az becsületes Város ez aránt ne okoztassék, lévén előttünk az szomszédságban történt szerencsétlen Kürti eset, mely dologrúl M[éltóságos] G[róf] Kohári István Kglmes Urunkat s úgy N[nemes] V[itézlő] Dul Mihály Urunkat [Koháry inspektorát] is scripto tenus requirállyuk [írásban is megkeressük]." Tehát a város vezetői nyíltan felhívták a gróf figyelmét arra, hogy a szabadságharc terjedése során, a szomszédos Tiszakürtön a jobbágyok a Bajtayhoz hasonló módon eljáró uradalmi tiszteket néhány nappal korábban agyonverték, így az ö embere sincs tovább biztonságban. A figyelmeztetésnek és a tiszakürti esetnek meg lett a hatása: Bajtay néhány nappal később távozott is a városból. 6 A szabadságharc nyolc évre merőben más gondokat aggatott mindkét fél nyakába. Koháry szándékainak megfelelően viszont 1711-ben szinte minden ugyanott folytatódott, ahol 1703-ban abbamaradt. Pontosabban, Kecskemétre nézve még rosszabbul. Ugyanis Koháry István és a város többi földesura is nyolc évre visszamenően követelték Kecskeméttől a nekik járó földesúri cenzust és az összes kötelező ajándékot. A város joggal érvelt azzal, hogy az elképesztően rossz körülmények között: a város jelentős részének ismételt felperzselése, a rácok pusztításai, a kitoloncolások, a kuruc és a labanc katonaság számára nyújtott felmérhetetlen szolgáltatások és a sorozatos rablások mellett is, a járványok ellenére, miközben a lakosság nagyobb része éveken át az éhhalál szélén tengődött, a város pontosan, évről évre kifizette a földesuraknak járó összes pénzbeli szolgáltatást részben Károlyi Sándornak, részben pedig a szabadságharc államának. A város kétszeresen nem fizetett, mert erre képtelen volt. Végül is Koháry István és főúri társai csak akkor mondtak le követeléseikről, amikor hét évi pereskedés után az országgyűlés döntött úgy, hogy a város nem tartozik földesurainak. Kecskemét és Koháry között az az idillikus állapot, amit a Hornyik egy helyen felvillantott, még sokáig, vagy talán sohasem alakult ki. A város korábbi kiváltságainak felszámolásáról a gróf még később sem mondott le. Mivel változatlanul ragaszkodott földesúri bevételeinek jogtalan bővítéséhez, egy 1718-ban kelt levélben kénytelen volt a város vezetése figyelmébe idézni, hogy Wesselényi Ferenc nádor (Koháry előtti legnagyobb kecskeméti földesúr) idejében is, és „mind ez ideig" szoHORNYIK János, 1861-1866. IV. 24.