Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA Akasztó úrbéri viszonyai a XVIII-XIX. században

Az 1812. június 19-én hozott első (és a majd a későbbi) úriszéki ítélet alapve­tően a felperes földesuraságnak adott igazat. Ezt annál is könnyebben megtehette, mert a fennálló törvények alapján a földesúr követelése „jogos" volt. Annyi megszo­rítást hozzátett az ítéletben, hogy azok a zsellérek, akik nyolcadteleknél kevesebbet bírnak, a földekből „ki nem hagyathatnak". A regulációig a maradványföldek a job­bágyoknál maradhatnak, akik ezek után vagy úrbéri szolgáltatásokat, vagy cenzust fizetnek. A kilenced természetbeni megvétele és a regálék tekintetében azt azonnal a földesúr rendelkezésére ítélte. Az 1812. szeptember 3-án hozott kiegészítő ítélet sze­rint a „földesuraság szérűskertje a tisztje és a conventionatusok számára megkíván­tatik". Az ítéleteket természetesen a „makacs ... hallatlan engedetlen ... és mások által felbujtatott jobbágyok" megfellebbezték és a per elindult a több évtizedes pályáján. 1818-ban, 1828-ban, 1830-ban, 1831-ben, 1832-ben a Helytartótanács több „Intéz­vényében" rendelte el, a felek közti megegyezést. Azonban a község szívósan véde­kezett és a végsőkig kitartott álláspontja mellett, újabb és újabb bizonyítékokat hozva fel igaza mellett. Ezáltal - amint 1844-ben fogalmazták a „Németh Újvári Gróf Batthyány Család Tagjai" - használták a regálékat (a legutóbbi szerződésben meghatározott összeg fizetése mellett), „s a többi jövedelmek mind a Község által bitangoltatnak". 40 A község az úrbéri szolgáltatások és regálék után kialkudott pénzt csak jóval később fizette meg, egészen pontosan egyenlítette ki. A kilencedet az uradalom erővel beszedte, de a robotot nem tudta természetben behajtani. A község kezében a legfőbb érvnek az számított, hogy „A királyi rendszabályok, és törvényes rendelkezések azt átaljában parancsolják, hogy semmi úrbéri rendesítő per mielőtt az tökéletesen kimerítve, befejezve, és annak utána a szokott úton a legfelsőbb helyek­től általláttatva nintsen, semmi ürügy alatt végre ne hajtattassék" 41 . 1829-ben a köz­ségi „Elöljárók az Úri Szék színe előtt azt merészelték nyilatkoztatni, hogy ők ezen ítéletek végrehajtását semmi esetre sem engedik meg sőt az általok a lakosoktól be­szedett de a Szentkirályi puszta haszonbéiiésére és más hova fordított pénzeket semmi esetre nem adandják - ezt nyilatkoztatta többiek nevében név szerint Marko János, Vantsik János, és a helység bírája Varga István." Ráadásul azt is nyilatkozták a jobbágyok, hogy van ugyan a „ládájukban" 4000 forint, de azt ki nem fizetik „ a per végső lefolyta előtt". A földesúri család szerint az illetékes megyei szolgabíró, Szalay Pál is igen komolyan hibázott, mert az úriszéki utasítást nem hajtotta végre. Valójában a Helytartótanács egyértelmű utasítását követte a szolgabíró, amely le­szögezte, hogy mindennemű végrehajtás csak a per végleges befejezése után lehet­séges, így a földesúr által óhajtott községi vezetők elleni „érzékeny fenyítés ... az e Községben oly szükséges kőz példa tekintetéből is" elmaradt. A szolgáltatások megváltására több tervezetet készítettek a jobbágyok és a földesuraság is. A köztük lévő különbség esetenként óriási volt: 1816-ban a jobbá­gyok a búza dézsmát házhelyek után 4 forintjával, a bor dézsmát pedig akója után másfél forinttal váltották volna meg. 1822-ben a terménydézsma fejében 26 sessió után (telkenként 4 forinttal számolva) 104 forintot, a bordézsma - azaz 534 kapás szőlő - után 133 forint 30 krajcárt (kapásonként 1 forint 15 krajcárt) ígértek. A föl­desúr viszont 1812-1818 között az úrbéri szolgáltatások (robot, kilenced, konyhára valók, pálinkafőzés, fonás, füstpénz, hosszú fuvar, nádlás) fejében 13 613 pengőfo­Akasztó, úrb. per, 1843. Akasztó, úrb. per, 1833. Az akasztói jobbágyok 1833. február 22-én a Helytartótanácshoz írt levele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom