Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között

nyesíteni jogait. A magisztrátus úgy vélte, hogy a külső tanácsot csak a tanácskozási jog illeti meg, a „kormányzás" egyedül csak rá tartozik. Kecskeméten 1828-ban addig fajult a két testület közti vita, hogy a vármegyéhez kellett fordulni segítségért. Az alapvető nézeteltérés abból adódott, hogy a tanács a korábbi módon - nem pedig a külső tanács soraiból - akarta tagjainak sorát kiegészíteni. Ráadásul a meghatározott 12 főn felett próbált személyeket választani a „meghalmozott munkákra" való tekintettel. Cegléden az 1843. évi szabályozás leszögezte, hogy a külső tanácsok tanácskozásainak eredménye csak javaslat, vagy a határozatot könnyítő előmunkálat lehet. Ha egyéb ügyet tárgyalt volna, azt a belső tanács „félrevethette", sőt ismétlődés esetén az ülés jogát is megvonhatta. 1845 szeptemberében bővült a külső tanács hatásköre annyiban, hogy „A Város Allapotját érdeklő kérdések felet nem tsak szabadon tanácskozhat, hanem rendelkezik is oly módon, amennyiben évenként történni szokott előleges kivetésen túl nem járnak".

219 Ezután a külső tanácsnak nem „javallatai, hanem végzései" lettek, de a belső tanács ugyanakkor szükségesnek látta azt megjegyezni, hogy fenntartja magának a „Fő felügyeletet oly móddal, hogy a Külső tanácsnak gazdálkodási lépéseit szemmel tartja, s midőn annak határozatainak káros voltát előre belátná, vagy a dolgok rosszabb állását tapasztalná, kíván elöljárói kötelességénél fogva felügyeleti jogával a baj orvoslására fellépni" és a külső tanács határozatait felfüggeszteni. Az eddigiek alapján leszögezhető, hogy a helyi politizálásban helyet követelő adófizető lakosság és „választott közönsége" éppen az udvarnál és a nemesi vármegyénél talált támaszt törekvéseiben.

220 Pest vármegye, a polgári átalakulásért folytatott reformmozgalom „vezérmegyéje" a XIX. század első felében már kifejezetten a megcsontosodott, földesúri allűröket felvett magisztrátusok ellenében a külső tanácsok mellett voksolt, és ebbe az irányba hatottak az uralkodónak a mezővárosi külső tanácsok jogkörének növelését erősítő elvárások is. Az életre hívott electa communitas a polgári forradalom előestéjén a helyi hatalmat valóban befolyásoló tényező lett, így hathatósan tudta serkenteni akár a magisztrátust is a polgári átalakulás irányába való elmozdulásban, csírájában megvalósítva a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztását. Az utóbbiban ugyanis a belső tanácsok kizárólagos hatásköre megmaradt. A külső tanácsok 1848 tavaszán betöltve történelmi feladatukat, feloszlottak és átadták helyüket a polgári kor megkövetelte közgyűléseknek. A lakosságnak a helyi politikában való közvetlen bevonására adnak példát a nagyobb mezővárosokban (Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden) az időről időre felbukkanó tizedgyülések. Ezeken általában a terhek arányosabb elosztását „tárgyalták" meg, de szolgálta ez természetesen a tanács részéről kiinduló egyirányú információ továbbítását is, de nagy szerepük volt a külső tanács tagjainak a megválasztásánál is.

221 VI. A tisztségviselők. a) A bíró A mezőváros élén - mint a tanács elnöke - főbíró, bíró, (ritkább elnevezéssel) öregbíró állt. A korszakunkban egyértelműen a település szervezet kulcsfigurájának PML NKO, CMT jkv. 1845. május 28. KISFALUDY Katalin 1992. 85. Vö. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 2002. 291-293.