Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között
ként durva, kegyetlen természetű Gyengési az egyik céh tekintélyes mestere volt és a tanács csupán rá akart ijeszteni az ítélettel, ahogyan nemes Szenthe Péter tanácsos fogalmazott, hogy „ő maga könyörögjön". Azonban az ítélet kihirdetése után Gyengési azonnal kiment a dereshez, önként lefeküdt rá és Német József bakter rámérte a 12 botot, de a bakter későbbi vallomása szerint „olyan gyengén, hogy ...meg sem jajdult, s így ö maga felszólította, hogy jajgasson, legalább a tanács ne vegye észre a gyenge páltzázást". A tanács eközben arra várt, hogy az elítélt „tsak bejön" és kéri a büntetése megváltoztatását. Minthogy hiába vártak kiküldték az egyik kisbírót, aki jelentette, hogy Gyengésit már ütik, mire a tanács úgy nyilatkozott, hogy nem volt szándéka Gyengésit megveretni. A mezővárosokban a visszaeső bűnösöknél alkalmazták azt a megoldást is, hogy katonának adták, ami - az akkori katonaidő hosszú tartamát tekintve - nagyjából azt jelentette mint a településből való kitiltást. A XIX. század elejétől egyre gyakrabban előfordult a humánusabb, a néhány órától a néhány napig terjedő „áristom" büntetés, melyet korábban csak a terhes anyáknál, vagy a betegeknél alkalmaztak. Fontosnak tartották az ítélethozók, hogy a végrehajtás minél nagyobb közönség előtt történjen, (például Vácon, „midőn a nép vecsernyérül ki mégyen") ugyanis fontos eleme volt a büntetésnek a megszégyenítés, valamint az elrettentés. Cegléden a piactéren, vagy a „szégyenfa" előtt, esetleg a városháza udvarán, Kecskeméten szintén többször a templomból kijövő nép előtt verték rá a bűnösre a botbüntetést. 159 Ráckevén 1792-ben a „lélek pénzt" meg nem fizető Kankó Jánost nemcsak 12 pálcára ítélték, hanem a magisztrátus azt is megszabta, hogy „másoknak példájára akkor fogja elszenvedni, mikor a nép a templomból isteni tiszteletről kiköltözik". 160 Nagykőrösön 1794-ben Kádár Pál és Borsó György a verekedésért kapott pálcákat „másoknak példájára a Kiss-Torony alatt levő pellengérben" szenvedte el „a templombúi ki jött nép szeme láttára". 161 (Falvakban hasonló volt a helyzet: Kecelen fordult elő 1790-ben, hogy Rabi Andrást, aki Gyurica Jakab ispánt „hunczutolta", 12 pálcára ítélték, de az ítélet kihirdetése után maga a sértett kérte a tanácsot, hogy ne verjék a bűnösre a 12 pálcát, hanem csupán fektessék rá a deresre. 162 ) Vácon előfordult, hogy a verekedésben tapasztalt legényeket nem botozásra, hanem utcaseprésre ítélték. Nagy skandulumként emlegették ebben a mezővárosban azt, amikor az egyik hentes borjúhús helyett szamárhúst mért ki. A 24 pálcán kívül megszégyenítésként fél óráig kellett a deresen a tanácsház előtt állnia, csalásának leírásával a nyakában. A tolvajok esetében is szinte mindig találkozhatunk a botozás, illetve korbácsolás, kártérítés mellett a lopott dologgal való közszemlére állítással, vagy pedig dobszóval kísérték végig a városon a tolvajt a lopott holmival. Kalocsán 1812-ben a magisztrátus ifjú Válits Pált, aki Török József hitvesét „kurvázta" és megverte, a 16 pálca mellett még azt a büntetést is kapta, hogy a sérelmet szenvedett nőt és a vele hírbe hozott bátyai földesurat is „meg kellett követnie". 163 Nemcsak a tolvajok esetében, hanem a paráznaságban tapasztalt egyéneknél is hangsúlyozottan alkalmazták a megszégyenítést. Kecskeméten a XVIII. században tisztítatlan marhapacait nyomtak a kitoloncolt prostituált fejébe, a farára pedig kolompot 159 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor 2002. 640. 160 PML, RMTTan. ül. jkv. 1792. január 12. 161 BENCSIK Zita 2000. 20. Ií,: BÁRTH János 1984. 164. 163 BKMÖL, KAVTTan. ül. jkv. 1812. február 12.
