Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

remteni vágyott mű egyáltalán nem nélkülözi majd a személyességet és a vallomásosságot. A létrejött és a visszapillantások időszakában önmaga előtt is megmutatkozó mü azonban másképpen őrzi a vallomásosság jegyeit, mint ahogy azt tételezte. Bár arról, hogy miképpen is képzelte el az életet előtérbe állító művet, nem beszélt, utalásaiból és a számos lélektani megfigyelésre alkalmat nyújtó feljegyzéseiből úgy tűnik, hogy a cselekvés mindenképpen megelőzte volna a müvet, valamiképpen úgy, ahogy az Emberi színjátékban is történt, a regényben Boda Zoltán életéhez kapcsolódtak, annak függvényében léteztek a tanításai. A cselekvés később is kiemelt jelentőséggel bírt Németh gondolkodásában, valódi történésként ezeket tartotta számon, gondoljunk például arra, hogy a cselekvésként megélt 7íww-időszakot a későbbi időszakok állandó viszonyítási pontjaként szerepeltette, ahogy a szárszói beszédet is kiemelkedő jelentőségűnek tartotta, nem csupán a tartalma miatt, hanem azért is, ahogy elmondta. Később a tanítás bírt számára meghatározó jelentőséggel, ez is formálódó világa törvényeiből következett, bár a gyakorlat egyre inkább összeütközésbe került a műveknek való elkötelezettséggel. A cselekvés, majd a cselekvés függvényében létező mű mellé csatlakozott volna az önéletrajz, ennek az önmagán-önmagában megfigyelt változásokat kellett volna rögzítenie. Az önéletrajznak erre a típusára is találunk példákat Németh életmüvén belül, gondoljunk csak a Tanu-évek című írására, vagy a Magam helyett című nagyobb terjedelmű önéletrajzi írására. Egyetlen pillanatra sem találjuk meg bennük például az Ember és szerep hevességét, nem az általa megteremteni vágyott nagyobb mü részei, vagy ha igen, akkor is csak a dokumentálás, a történések önmaga szempontjából való rögzítése volt a feladatuk. Az életnek, ezzel együtt pedig a cselekvésnek, a közvetlen cselekvés vágyának a hangsúlyozásában természetesen számos tizenkilencedik századi vonás mutatkozik meg, ne lepődjünk meg ezen, az a Németh László, aki a húszas évek végétől hallatlan izgalommal vetette rá magát a huszadik századi szellem tanulmányozására, számos tizenkilencedik századi vonást őrzött magában, a két század különbözőségét szinte önmagában ütköztette. Az élet elakadásának pillanatában azonban a mű, nem is mindig az említett egységes mű, hanem inkább egy-egy regény vagy dráma megírása vált legfőbb céljává, önmaga és az élet megélése közé a műveket állította, azoknak feladatokat jelölt ki, a maga életével kapcsolatban is. Ennek kapcsán nagyon pontosan írta Szilágyi Erzsébet: „Németh László meggyőződéssel vallotta, hogy egy gondolat, egy műalkotás igazi hatóereje nem tartalmi értékeiből származik, hanem abból, hogy mit ad a kezünkbe egy-egy ilyen igazság a saját önmegértésünk lehetőségéül."

30 Alkatával viaskodva építette be a maga világába az időt, az alkat szélső pólusai között vibrálva mindenkori létállapotát esszékbe, drámákba, regényekbe vetítette ki. írói-gondolkodói világában a gondolatok és motívumok hatalmas rendszert alkottak, miközben az élet megélésének lehetséges változatait mérlegelte, gondolkodása a megemelt élettől a megértett élet irányába mozdult el. Ha a írói-gondolkodói világának kezdőpontját az Emberi színjáték jelentette, akkor a végső pontot az ötvenes évek végétől írott Irgalom című regény (ezerkilencszázhatvanötben jelent csak meg). Az egyén önmagának való elkötelezettségét hirdette első regénye, az én és az emberiség a lehetséges kapcsolatáról szólt a pályazáró regény. Az Irgalomban az egész emberiségre hivatkozott, s máskor is, a Tanú kiáltványaiban, az Iszonyban például, ez az emberiSZILÁGYI Erzsébet. 2001. 20-21.