Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

gyűlve formálta művét, sokszor megjelent a kiüresedés réme, legalább annyiszor, ahányszor a hit szót leírta, vagy a heroikus kifejezést használta. Érezte, hogy választott szerepeiben szinte a választóvonalon mozog, a szerepet még be lehetett tölteni, de alá is lehetett zuhanni a magasból. A valódi kilépés akkor történt meg, amikor szerepei mindegyikétől eltávolodott, amikor már majdhogynem védekező eszközként maga előtt tartott előfeltevéseire sem számíthatott. Erre a saját világából való kilépésre, s így a felnövesztett szereptudat elhagyására azonban alig-alig találunk példát, talán csak az 1941. április 29-én Gulyás Pálhoz írott levelét idézhetjük: „A húsvétot Kenésén töltöttem, mögöttem Teleki P. öngyilkossága, fölöttem a tavaszi háború motorzúgása, a táskámban Aiszkhülosz - s én a Minőség forradalma III. kötetéhez javítgattam a Tanú régi naplóit (San Remo, Erdélyi útirajz). Egyszerre valami damaszkuszi villanás csapott át rajtam (de Paulusból - önmagam Paulusából önmagam Saulusává tevő), és megéreztem jelentéktelenségemet. De úgy, hogy ez az érzés azóta is a legnagyobb élményem. Jelentéktelen - nemcsak ebben a világomlásban, de még a magyar irodalomban is. Két-három hét óta ez az érzés bont és épít bennem. Volt fájdalma: a szégyen, hogy olyan szerepekben kakaskodtam, melyekben mások, nagyobbak, észrevehették a kicsinységemet. De van vigasza is, hisz szenvedéseim nagy része úgy is abból támadt, hogy egy próféta gesztusait erőltettem egy nyárspolgár kötöttségeivel..."

29 Ez a pillanat, az önmaga jelentéktelenségére ráismerő pillanat szinte az egyedüli volt Németh életében, mivelhogy életfelfogása hősies volt, legalábbis pályája első nagy korszakában, meghódítandó területeket, legyőzendő ellenfeleket keresett magának, önmagáért, választott szerepeiért akart helyt állni, így aztán ekkori élete a maga fölé növesztett szerepek törvényei szerint rendeződött. Ha kapcsolatba került valamivel, azonnal személyessé formálta azt, alkata, gondolatrendszere ránőtt az irodalomra is, az irodalmi műfajokat „átértelmezte", saját hőstipológiát alakított ki, szerepeiből és a müveiből organikusan kibontakozó rendszer formálódott, ennek minden eleme kapcsolatban állt a többivel. VII. Ezen a ponton érkeztünk el a mű vagy vallomásl kérdésének feltevéséhez Ahhoz, hogy megkérdezzük: önálló, saját alakjáról leváló műveket írt-e Németh, vagy olyan, önmaga alkatából-világából táplálkozó munkákat, amelyek külön-külön való létek mellett egységessé összeolvadó vallomás-sorozatként is olvashatók? A művek sorából felépülő nagyobb mű vágya, ahogyan erre a nagyobb műre többször is utalt, nyilvánvalóan a Semmitől való elfordulásnak, az élet ezzel együtt járó felnövesztésének, aztán pedig annak eltorlaszódásának köszönheti a létét. A felnövesztett én mindig törekszik a példaállításra és a vallomás tételre, Boda Zoltán, az Emberi színjáték főhőse az önüdvözülés mítoszát teremtette meg, a regény ezzel mintegy csírájában magában hordozta a kibontakozó életmű legkarakteresebb vonását. Láttuk, Németh jóformán Tanú indulásakor belekezdett a munkáit magába foglaló mű előhangjának, az Ember és szerepnek a papírra vetésébe, jelezve, hogy az általa megteNÉMETH László, 1993. 376-377.