Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

lozófusi" ugrást képviselte, mondotta.) A maga feloldási kísérletében visszatért szellemi kiindulópontjához: elfogadta a tudomány eredményeit, de a vallásos, nem az Isten létéből következő, hanem a világ iránti áhítatból fakadó vagy azt felépítő érzést sem zárta ki gondolkodásából. A kérdésre, megélte-e Németh a Semmivel való találkozást, szembenézett-e vele, egyértelmű nemmel kell válaszolnunk, ez a nem alighanem szellemi kiinduló pontjának az eredménye, a hitet ugyanis adottságként tételezte, s ha folytatott küzdelmet önmagával, márpedig folytatott, egész életét folytonos küzdelmekben és viaskodásokban élte meg, akkor ez a küzdelem a hitért folyt, a meggyőződésért, és a bizonyosságért. Az ő számára ugyanis nem a Teljesség és a Semmi ellentétpárja létezett, hanem a hit és a hitetlenség ellentétpárja, a hitetlenség és az ezzel együtt járó kiüresedés, eljelentéktelenedés riasztotta. Ám ennek a jelenségkörnek az elemzésekor is óvatosnak kell lennünk. Az antinómiákban létezve, gondolkodása mozgástörvényeit követve sokszor jutott el a végsőnek gondolt pontra, ám ez csupán „kilengés" volt - mintegy annak a helyzeti pozíciónak az elfoglalása, ahonnét az ellentétes irányba indulhatott el. Mindez azonban nem feledtetheti, hogy pályája ütközésekkel tarkítottan telt el, méghozzá úgy, hogy az ütközések sora, a heroikusság, ez is Németh kifejezése önmagával kapcsolatban, szinte már az indulás pillanatában beleprogramozódott ebbe az életútba. „Két tendencia hat ebben az emberben - mármint abban az erkölcsös emberben, akit a G/de-esszében jellemzett, írta. - Mint egy fölhajított kőben, egymást rontja benne a fölhajítás sebessége s a földnehézség gyorsulása. A kezdeti nehézség azt mondja: hős vagyok, a vak erők ellenében élek, a föld azt mondja: ostobaság a vak erők ellen küzdeni. Ugyanannak, aki oly szenvedélyes igeneket mond, gúnyos nemeket is kell mondania. ... Állítás és tagadás nem a világ értelmére, hanem az egyéni erőfeszítés értelmére vonatkozik. Az egyik műfaj mélyén kétségbeesetten megfeszült izmok szoronganak, a másikat minden izmok elpetyhüdése jellemzi. ... A heroizmus hinni akar. Amiben hisz, az változik."

28 Láthatjuk, gondolkodása cselekvés-, ebből következően pedig eredmény-kényszerrel telítődött, a hitre a cselekvés értelmességének megteremtéséhez volt szüksége. A felvázolt kettősség közül a heroizmust, ezzel pedig a hit akarását választotta. Nem a hitet önmagában, ezt már nem tudta megtenni, sem a kifejezés vallásos értelmében, sem az életre vonatkozóan, hanem azt, hogy akarni kell a hitet, mert nélküle nem lehet létezni, még akkor is akarni kell, ha már nem lehet belekapaszkodni. Ezért, a hit akarata miatt nagyítódtak fel életének botlásai, erősebben mint a valóban hívő embernél, hiszen ő megérti, feldolgozza és megbocsátja akár magának is a történteket, míg az az ember, aki csak akarja a hitet, botlásait önmagában felnöveszti, mivel akarata ellen cselekedett, s ezzel tulajdonképpen önmagát sértette meg, ezt pedig senkinek, így magának sem tudja megbocsátani. Ez az ember a szeme előtt felsejlő kiüresedéssel sem tud mit kezdeni, vagy nem veszi észre, vagy ha észreveszi, akkor elmenekül előle. A szerep megmutatja magát, feltöltődik a készenlétben lévő energiákkal, azt, aki vállalta a szerep betöltését, a tetőpontra juttatja, aztán pedig már az aláhullás, a szétesés, a kiüresedés következik. Ekkor, a mélyponton lévő embernek mutatná meg magát a Semmi, ekkor lehetne szembenézni vele, tanulmányozni, leírni, belepusztulni vagy elmenekülni előle - főképpen egy újabb, akkor felsejlő, újonnan megmutatkozó szerepbe, mint tette azt Németh is, számtalan alkalommal. Németh előtt, nyilvánvalóan azért, mert a kínálkozó szerepekben elveNÉMETH László, 1973. 381.