Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - FŰZI LÁSZLÓ Alkattan és regénytipológia

Tanulmányai számára azt mutatták meg, hogy az elemzés mint módszer az újkorban formálódott ki: „Az újkor története voltaképp a XVI-XVII. század fordulóján kezdődik, ahol a természettudomány módszerei kialakulnak. Az újkor története nem is más, mint ennek a módszernek a behatolása művészet és élet különböző területeire, filozófiába, irodalomba, a gyakorlati tudományokba stb., s a technikán át a mindennapi életbe is."

25 Az a folyamat, amelyikről tanulmányaiban Németh hallatlan részletességgel és kedvvel beszélt, ugyanaz, mint amelyiket Milosz a varázslat megtörőjének tartott. Az elemzés uralomra kerülése - Milosz ezt a folyamatot Newtontól eredeztette hozta magával a világot varázslatként megélők vagy megélni akarók szemszögéből a világ kiüresedését, a Semmi uralomra kerülését. Nem mondott mást Paiszij atya sem A Karamazov testvérekben: „A világi tudomány nagy erővé egyesülve, kivált a legutóbbi időkben szétboncolt mindent, ami égit csak örökül kaptunk a szent könyvekben, és az e világi tudósok kegyetlen elemzése után az egész régebbi szent tanításból - egyáltalán semmi sem maradt"

26

, idézhetném tovább is, akár oldalakon keresztül. Ez azt is jelenti, hogy Németh gondolkodásának első és második szakasza, hiszen pályakezdésével, Dosztojevszkijhez való viszonyulásával, Boda Zoltán „igehirdetésével" magát is a Semmi irányába mutató folyamatba helyezte, ugyanannak a történeti-gondolkodástörténeti folyamatnak egyik majd másik oldalával való azonosulással járt együtt. Németh László vakként szemlélte volna a világot, ha nem vette volna észre, hogy az idő különböző pillanataiban az általa elfoglalt szellemi alapállások a történelmi időbe kivetítve antinomikus párként léteztek. Természetesen tudatában volt ennek, pályája záró pontján, A „vallásos" nevelésről című tanulmányában - egyáltalán nem véletlen, hogy a vallásos érzés fontosságát ismét felvető írásában tért viszsza erre a kérdésre - az egész problematikával szembe nézett. Egyik olvasója, írta, Toynbee írásait küldte meg neki, ezt a gesztust így kommentálta: „A cikk megküldője előtt lelkem üdvössége lebeghetett, hisz harminc év óta mindig akadt egyegy ember, aki nem tudott belenyugodni, hogy azt az egy-két lépést, ami a vallástól szerinte elválaszt, meg ne tetesse s mért ne épp ő tetesse meg velem. Az illető alkalmasint látta a Galilei-t, tudja hogy én is a XVII. századot tartom a szakadás korának, s a Galilei-ben épp annak a meghasonlásnak a kezdeteit írtam meg, melyben a tudományban szárnyat bontó ész s a vallás hatalmában maradt érzések közt támadt; figyelmeztetni akart hát, hogy kívánná egy nagy tudós, akinek a nevével írásaimban tán találkozott is, ezt a háromszáz éve mélyülő meghasonlást, az újkori ember igazi schizophreniáját feloldani". A dilemmát, az újkori ember, de akár a maga életének dilemmáját Németh így exponálta: „Az újkori ember szerencsétlensége az volt, hogy ezt a két egymásra szorult féllényt elválasztotta egymástól; a tudomány a vadember igényeinek a megvetésére nevelte az észt, a primitív viszont kielégítetlen, álútra szorult igényeivel megrontja az életet, s végeredményben megbosszulja magát az észen is."

2 Fel lehet-e oldani ezt az ellentmondást? Aligha, inkább csak feloldási kísérleteket lehet teremteni (Németh ilyen megoldási kísérletnek látta - most már különbséget téve közöttük Dosztojevszkij és Tolsztoj válaszait is: Dosztojevszkij a „vademberi", Tolsztoj a „fi25 NÉMETH László, 1988. 6. 26 DOSZTOJEVSZKIJ, F. M. 1971. 219. 27 Idézett részek: NÉMETH László, 1974. 10., 11.