Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)
TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - BELLON TIBOR Egy sajátos paraszti életút a Kiskunságban
dolgok kipróbálására, fogékonyságot mutattak, igényelték, kívánták a változást, maguk is sokat tettek ennek sikere érdekében. Ebbe a folyamatba - láthatóan - elsősorban az ország centrális része, a tágabb értelemben vett Kis- és Nagyalföld, a Dunántúl, és a szőlőtermelő tájak kapcsolódtak be. (Ilyen életutat dokumentál Szilágyi Miklós Kisújszállásról, egy száz éves gazda emlékezetét gyűjtötte össze, elemzi a mezővárosi közösség és az egyén viszonyát. 1 ) Az Alföldön a folyószabályozások és lecsapolások következtében közel hárommillió katasztrális hold földet lehetett bevonni a termelésbe. A vasúthálózat kiépülésével a gyors, biztonságos szállítás előtt is megnyílt az út, érdemes volt tehát újítani, kockáztatni. Erre azonban csak azok vállalkoztak, vállalkozhattak, akik üzemszervezetüket biztos alapokon tudták, a középparasztok. Földjüket úgy hasznosították, hogy egy részén megtartották az önellátás biztonsági termelését, és a többi területen modernizáltak, kísérleteztek. Ebbe a rendszerbe illeszthető be a címben jelzett paraszti törekvés, a szabadszállási Papp Kálmán gazdálkodásának modell értékű munkássága, mely valóban korszakos, és napjainkban is sok tanulságot hordozó példa. Azonban, hogy jobban értékeljük Papp Kálmán életútját, röviden érdemes áttekinteni a Jászkunság, ezen belül Szabadszállás gazdálkodásának alakulását a 18. század közepétől. A Kis- és Nagykunság, valamint a Jászság - összefoglaló néven a Jászkunság vagy Hármas kerület - sajátos történelmi fejlődésen ment keresztül. A középkori eredetű kiváltságok a török magyarországi jelenléte, valamint a Habsburg törekvések tüzében elhamvadtak. A török kiűzése után a fegyverjog (ius armorum) alapján a bécsi udvar a Jászkunságot, mint más hódolt területeket is az érdekkörébe vonta, nem ismerte el a régi kiváltságokat. A területet a 1702-ben a Német Lovagrendnek adta el. így megszűnt a sok évszázados függetlenség. A jogtalanság ellen tiltakoztak az elszenvedők, de tiltakozott a nádor, aki mindenkor a kunok és jászok főbírája volt, ezért jelentős hasznot húzott, és tiltakoztak a karok és rendek is. A jobbágyi állapotnak 1745-ben szakadt vége. Ekkor Mária Terézia császárnő háborúba keveredett Frigyes bajor herceggel. A háborúhoz pénz kellett, meg katona. A jászkunok vállalása, hogy kártalanítják a földesurat, aki ekkor már a Pesti Invalidusok (rokkant katonák) Háza volt, valamint az ezer lovas katona felszerelése és kiállítása jól jött a bécsi udvarnak. - Ez volt a híres önmegváltás, latin szóval, a redempció. A háborúkból alig kilábaló Jászkunságnak, mint közösségnek azonban nem volt annyi pénze, hogy kifizesse a földesurat. Maguk a vállalkozó szellemű gazdák jegyeztek kisebb-nagyobb összegeket, és ezt hitelre felvévén, kártalanították a földesurat, majd évtizedekig törlesztették az adósságot. A befizetett összeg arányában ki-ki részesedett a település határából. A szántóföldi müvelésre alkalmas Feketét (A határ Duna felé eső területét, a Kígyós ér környékét) kiosztották egyéni tulajdonba - ezek voltak a forintos földek, - a határ többi részét közösen legeltetésre használták. Itt is ki-ki a befizetett összeg arányában hajthatott állatot a legelőre. A redempció két részre osztotta a társadalmat. Egy részük - ez megközelítően a lakosság kétharmada - vállalta a kockázatot, az adósságot, a kisebb rész bátortalanság okán, vagy mert nem volt miből, nem vállalta a redempcióban való részvételt. Azokat, akik a váltságösszeg előteremtésében részt vettek, redemptusoknak nevezték, akik kívül maradtak, azokat irredemptusoknak. Ez utóbbiak személyükben szabadokká váltak, de tulajdonuk nem volt, így csak munkájukkal szerezhettek magukSZILÁGYI Miklós, 1996. 127-138.
