Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - BELLON TIBOR Egy sajátos paraszti életút a Kiskunságban

Egy sajátos paraszti életút a Kiskunságban A huszadik században felértékelődött a parasztság életének, sorsfordulóinak kutatása. A magyar társadalomfejlődés közép-kelet-európai útjának sajátossága, hogy a megkésettségből adódóan az ország népességének több, mint négyötödét a mezőgazdaságból élők adták, mert nem fejlődött úgy a gazdaság, hogy akár az ipari termelésben, akár a szolgáltatásban, akár a kereskedelemben vagy közigazgatásban munkaerő iránti igény mutatkozott volna. Még a század első felében is rá volt kényszerítve a népesség nagy része, hogy - ahogy a régiek mondották - az ősfoglalkozások körében találja meg a kenyérszerzés módját. Alapvetően a magyar parasztság állapotában gazdasági értelemben a preindusztriális időkhöz képest alig történt változás. A termelés és a fogyasztás nem a piaci viszonyokhoz alkalmazkodva szerveződött, hanem az önellátásnak, a hagyománynak meghatározó szerepe volt és maradt mind a termelésben, mind a fogyasztásban. Ezt az állítást nem cáfolja az a tény, hogy bizonyos tájakon, birtokokon európai színvonalú termelés folyt. A 19. század második felében, az Alföldön végrehajtott folyószabályozások és ármentesítések következtében megteremtődött a kiterjedtebb, korszerűbb mezőgazdálkodás lehetősége, de ezzel tájanként eltérően, és nem mindig kellő hatékonysággal tudtak élni a földművesek. Erősen hiányzott az infrastruktúra, mely a rendszert működésbe hozta, éltette volna. Természetesen ezt nem ítéletként fogalmazom meg, csupán tényként rögzítem. Hogy maga a benne résztvevő, azt elszenvedő, alul levő parasztság ezt így élte meg, bizonyság rá a többször megismétlődő exodus, a kivándorlás. A jobbágyfelszabadítással ugyanis olyan szegregációt élt át a társadalom nagyobbik része, amelyik szinte lehetetlenné tette a hagyományos életformát, a föld nélküli nincstelenek hatalmas tömegét megfosztotta az elemi lehetőségektől is, a magántulajdon korlátlan, és mindent kizáró érvényesülése lett a meghatározó. A két világháború között a társadalom e feszültségekkel terhes állapotáról meglehetősen nagy pontossággal tudósítja az utókort a parasztság sorsát feltáró, gyakran érzelmi, politikai töltéssel is telített szociográfiai irodalom, de a népi írók munkásságának javarésze is ebben erősít meg bennünket. Összességében tehát egy megkésett gazdaság- és társadalomfejlődés útján lassan előrejutó paraszti világ az, amelyik ebben a korban jellemző. A megkésettség okán a mindennapi életet átszövő nagyon sok archaikum őrződött meg, és tartotta életben a múltat, mert mást nemigen tehetett. A paraszti világba azonban törvényszerűen beleavatkozott a jobbra, többre törekvő emberi szándék, a változás, a változtatás szándéka. Főleg a középparaszti réteg volt az, amelyik ebből a zsákutcás állapotból a kiutat kereste. Azok, akiknek béklyót jelentett a termelési és a közösségi kötöttség, akik nem elégedtek meg azzal, hogy ha az apáinknak jó volt, nekünk is jó a régi, akik mind a termelésben, mind a technikában arra törekedtek, hogy a korszerűbbet alkalmazzák, akik megérezték a piac meghatározó szerepét, mint a gyarapodásuk elsődleges forrását. Ők voltak az újítók, nem restelltek könyvekből, folyóiratokból tájékozódni, nyitottak voltak az új Bellon Tibor néprajzkutató, az alföldi, nagykunsági mezővárosoknak, a paraszti gazdálkodás folyamatainak egyik legjobb szakértője volt. Korai és hirtelen halálával e régió és táj szakosodott ismerőjét veszítettük el. Jelen tanulmánya - mely utolsó munkái egyike - közlésével is tisztelgünk emléke előtt. (A szerk.)