Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - A. SAJTI ENIKŐ Sors, jellem, történelem: az eretnek Tito

rezte meg mégis a segédlevelet. Egyenlőre csak a személyét ért igazságtalanságok ellen lázadt. A kor iparos mesterségeinek hierarchiájában előkelő helyet elfoglaló szakmát, a lakatos mesterséget sajátította el, amire mindig is büszke volt. Amikor a békés, álmos szülőfaluját, Kumrovecet elhagyta és a városba ment mesterséget tanulni, nem a lázadás vezette, hanem többek között az a családi tradíció, hogy a fiúk közül valaki mindig kitanult valamilyen mesterséget, no és a paraszti munkánál könnyebb városi élet délibábja. Később sokszor mesélte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből hazalátogató nagybátyjának az ismeretlen nagyvilágról szóló, valóságtól bizony olykor jócskán elrugaszkodó meséi, csillogó őrmesteri egyenruhája nagy hatást gyakoroltak rá. Ő azt tanácsolta neki, menjen el pincértanulónak, ami a nagybácsi elbeszélésében egyenlő volt az elegáns öltözettel, és kellemes úriemberek társaságával. A család, különösen Broz apja, nem volt elragadtatva az ötlettől, fiát legszívesebben Amerikába küldte volna. Ebben az időben sok tízezer horvát parasztcsalád kelt útra, vagy finanszírozta egy-egy családtag tengerentúli utazását a jobb megélhetés reményében. A Broz család azonban nem tudott „befektetni" egy ilyen „vállalkozásba", így Josip Broz, hogy az egyébként is egyre zsugorodó birtok ne osztódjék tovább, két bátyja után végül a közeli városba ment. Akkor ő maga sem tudta, hogy örökre hagyta el szülőfaluját. Ha nagyobb a családi birtok megtartó ereje, ha a fiatal Tito a lovakon kívül a falusi munka és életforma egészét megszerette volna, ha anyja és nagybátyja nem ösztökélik a társadalmi felemelkedést jelentő iparos munka irányába, nyughatatlan természete talán a Horvát Parasztpárt soraiba sodorja, amelyet éppen ezekben az években, szülőföldjén, Zagorjéban alapított a két Radié fivér, Antun és Stjepan. Ez volt az a párt, amely később igen fontos szerepet játszott a horvát nép és a királyi Jugoszlávia történetében. De Broz, sok ezer falusi társához hasonlóan, szerencsét akart próbálni, kicsit jobban élni, öltözködni, pénzt keresni, világot látni, és mindez a várost és az ipari munkát jelentette számára. Nem tudatos ideológiai döntés vitte a 18 éves segédet a szociáldemokrata pártba, hanem az, hogy a párttagság együtt járt a szakszervezeti tagsággal, a szakszervezet pedig egyrészt segítette munkát találni, másrészt munkanélküli tagjait segélyben részesítette. Volt hajlama az előtte álló célok, feladatok praktikus, gyakorlati megközelítéséhez. Semmi nyomát nem találtuk annak, hogy bármiféle érdeklődést tanúsított volna a horvát politikai életet ekkor uraló szerb-horvát koalíció kérdései iránt, az 1910-ben felszabadult lakatossegéd mindennapjait a munka, a sport és az olvasás töltötte ki, pedig a város, Sisak, ahol ekkor élt, a horvát politikai élet központja volt. Nem tudjuk pontosan, hogy Tito a Sisakon kapható szociáldemokrata brossurak közül az „Emberek, mentsétek meg lelketeket!" hatfilléres könyvecskét, avagy a négy fillérért kapható „Miért követeljük az általános választójogot?" címűt olvasta, netán figyelmét a jóval borsosabb áron, harminc fillérét kapható „A prostitúció társadalmi jellege" keltette fel. Arra azonban ő maga emlékezett vissza, hogy járatta a horvát nyelvű szociáldemokrata „Slobodna rijec" című újságot, és ennek azokat a rovatait olvasta szívesen, amelyek távoli, álomszerű, új munkásvilágról szóltak, például az amerikai Milwauke kisváros szocialista köztársaságáról. Amerikáról szőtt álmait aztán alaposan megtépázta Upton Sinclair Mocsár című regénye, amely a chicagói vágóhídon dolgozó európai kivándorlók kemény életéről szól. Ez volt egyébként az első könyv, amit már felszabadulása utáni, első önálló keresetéből vásárolt.