Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - A. SAJTI ENIKŐ Sors, jellem, történelem: az eretnek Tito

kás? Van valami igazság abban, hogy a történelem nem más, mint a történész „ta­pasztalata", hiszen kutatásaival ö „alkotja meg" a múltat. Eszembe jutott, hogy talán E. H. Carr angol történésznek van igaza, aki szerint „a történésznek nem az a dolga, hogy szeresse a múltat, vagy hogy magát a múlttól függetlenítse, hanem hogy bir­tokba vegye és megértse... ". Ha a múltat, a történelmet egy magas hegyhez hason­lítjuk, amit különböző szemszögből különböző formájúnak látunk, miközben tudjuk, hogy csak a részek együttese adja ki a hegy valódi formáját, akkor e birtokbavétel során nagyon is tisztába kell legyünk a végeredmény esendőségével, és talán jobban megértjük, miért akarja minden generáció olyan vehemensen újraírni a történelmet. Engem a Tito-életrajz írása közben elsősorban az érdekelt, hogy egy értelmes, felfelé törekvő, a szép, különösen a szép ruhák és nők iránt fogékony fiatalember a Monarchiát feszítő számtalan probléma közül miért éppen a társadalmi problémák iránt lesz fogékony, s miért nem követi azokat a kortársait, földijeit, akik szűkebb hazájában, a Horvátország szívének tartott Zagorjében az egyre izmosodó horvát nemzeti gondolatot és az agrárradikalizmust ötvöző Radie fivérek hívévé szegődtek? Megalázkodást nem tűrő büszkesége, amit szlovén anyjától örökölt, játszott-e szere­pet és milyet politikai karrierjében, és különösen a Sztálinnal szemben hozott dönté­sében? A történészek által korszakhatárként emlegetett első világháború, amely ki­billentette hagyományos egyensúlyából az Osztrák-Magyar Monarchiát, vajon Tito személyes életében is ilyen radikális változást idézett elő? És sorolhatnám tovább a kérdéseket. Ha alaposabban megnézzük, Tito gyermekkora semmi, környezetétől eltérő kü­lönösebb momentumot nem tartalmazott. Talán mégis említésre méltó, hogy nagy­szüleitől az átlagosnál több melegséget kapott, földműves, népes családot nevelő szülei (anyja 15 gyermeknek adott életet, akik közül heten érték meg a felnőtt kort) fontosnak tartották, hogy az 1868-as iskolatörvényhez képest jókora késéssel, 1898­ban megnyitott helyi falusi iskolát elvégezze. A kumroveci elemi iskola nem rítt ki a kor elemi iskolái közül: egyetlen osztályteremben a tüdőbeteg tanító 300-350 gyer­meket tanított a betűvetésre, számolásra. Volt, hogy hónapokig szünetelt a tanítás, hol a tanító volt beteg, hol járványos betegségek miatt kellett bezárni az iskolát. Az iskola így is betöltötte feladatát, a gyermekek anyanyelvükön, horvátul tanultak meg írni, olvasni, számolni. Életrajzírói gondosan feljegyezték, hogy az elemi iskola első osztályában Broz megbukott, de nem szellemi képességeivel volt baj, hanem az okozta a problémát, hogy nem tudott horvátul, mivel évekig szlovén nagyszülei ne­velték. Egyéni jellemvonásai közül talán megaláztatást nem tűrő büszkeségét, a pa­raszti munkánál könnyebb élet iránti vágyát és a szép öltözék iráni vonzódását emelhetjük ki. Ezek a jellemvonásai már egészen fiatal éveiben karakterisztikus formákban nyilvánultak meg. A hagyományos népi vallásosság írott és íratlan sza­bályaihoz ragaszkodó katolikus család rendszeresen részt vett a vasárnapi istentisz­teleteken, és Broz mint jó eszű gyermek, ministrált is. Miután a falu plébánosa egy jókora pofonnal igyekezett gyorsabb munkára ösztökélni az istentiszteletnél segéd­kező alig 10 esztendős gyermeket, a megaláztatást nem tűrő Broz soha többé nem tette be lábát a templomba, és döntését a család tudomásul vette. Talán ez is hozzájá­rult ahhoz, hogy a vallásos hit nem vált világlátása szerves részévé. Iparos karrierjé­nek is majdnem az vetett véget, hogy mestere nyaklevessel „honorálta", hogy az egyébként ügyes kezű tanonc munka helyett az örökifjú Sherlock Holmes detektív kalandjaiból olvasott fel inastársainak. Ezt a megaláztatást sem tűrte, megszökött és csak az igazságtalanságot végül is elismerő mester és apja szigorának engedve sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom