Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - KÖVÉR GYÖRGY Kisemberek nagy (élet)történetei

voltam. " Orvos atyjafiaitól szerzett igazolásokkal sikerült elkerülnie, hogy „maga ura parasztként" a más földjén kelljen robotolnia. Úgynevezett pártoló tag lett. A maga portáján persze tovább szorgoskodott. „Erősödtem azóta " - hunyorított hozzá. Egyedül fiának, aki szintén Imre névre hallgatott, mint ebben a famíliában negyedíziglen immár mindenki, sikerült 10 köblös kiadott földjével kimaradnia a téeszesítésből. * * * A két vázolt életút között semmilyen közvetlen érintkezési pontról nem tudok, történetünk főszereplői sohasem találkoztak. Életpályáik még plutarkhoszi értelemben, tetteik alapján sem tekinthetők párhuzamosaknak. A nem egészen egy évtizednyi korkülönbség ellenére szoros értelemben egy generációhoz sem tartoztak, pályájukat meglehetősen éles szocializációs cezúraként választotta ketté az első világháború, aszerint, hogy felnőtté válásuk már a háború előtt bekövetkezett-e, avagy sem. Erdei Ferenc elhíresült „többes társadalom-elmélete" szerint még az is kétséges, hogy egyazon társadalomhoz tartoztak-e. Snürmacher bizonyára a „polgári középosztályba" kapott volna pozíciót, Bagossy Imrével Erdei sem könnyen boldogult volna, hiszen ama - mellesleg a kispolgárság taglalása kapcsán elhangzó - besorolását igen nehezen viselte volna, miszerint „a parasztgazdaság nem fejlett úgy ki, hogy polgári üzemmé lehetett volna, tehát lemaradt az alsó társadalom konzervatív népi termelőhelyének."

18 Bagossy Imre egyszerre volt innovator a gazdálkodásban, konzervátor a társadalom mikroszintjén és reformátor a politikában - erre a problematikára a társadalomtörténetnek ma sincs érvényes felelete. Mit tegyünk, ha mégis úgy érezzük - az életükhöz kihívást intéző korszak, a 20. század azonosságán túl - szoros belső rokonság tartja össze a két élettörténetet. S ez, nézetünk szerint nemcsak azért lehetséges, mert visszatekintő elbeszélésük rögzítésekor mindketten bölcs idős emberek módjára, kellő távolságból és belátással szemlélték saját történelmüket. De talán nem is mi teremtjük meg önkényesen a párhuzamot. Első látásra a közös történet lényege csak abban tűnik fel, hogy bár szinte mindenükből kifosztotta őket a század, a nyolcvanas években, visszatekintve, egyetlen egyszer sem panaszkodnak. Amikor a felnőttéválás utáni felívelő korszakukról emlékeznek, akkor a legtermészetesebb módon azt emelik ki, amiben másként jártak el, mint a többiek. S bár az idő kezelése sokszor tétova, ki emlékszik már ennyi idő múlva az évek kronológiájára, a dolgokkal kapcsolatos magatartás képe nem fakult meg. „Arra már nem emlékszem, hogy hányban történt, de az biztos, hogy 1/2 százalék volt a provízióm. Ez alapján könnyen azonosíthatod a tranzakciót" - bízta rám a történész munkáját barátságosan Tárai úr. S ez bizonyára a szerződéses hizlalás vágási haszna kapcsán sem lett volna másként, ha Imre bácsit megkérdezem. Gondoljunk a két szereplő válsággal kapcsolatos gazdasági magatartásának hasonlóságaira, ahogy kreatív válaszokkal próbálják elhárítani a pénzügyi, illetve az agrárdepresszió szorítását. Természetesen a hangsúlyok máshova esnek, itt már nemcsak életkorsajátos az eltolódás: Snürmacher Pál a harmincas években már erős defenzívába kényszerült, bár nem annyira a válság, mint inkább az állami intervencionizmussal szemben. Bagossy Imre ezzel szemben épp az állami beavatERDEI Ferenc: A magyar társadalom a két háború között. In: ID. A magyar társadalomról. Szerk.: Kulcsár Kálmán. Budapest, 1980. (342.)