Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Kecskemét polgárai és Kossuth Lajos kapcsolata

feudális társadalom nemesekből és jobbágyokból állott, melyet egy csekély létszámú polgárság egészített ki. Feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy a magyar parasztság egy igen jelentős része 1848 előtt nem tartozott a jobbágyok közé. Az Alföldön a hajdúk és a jászkunok évszázadokon át a szabadparaszti fejlődés útját járták. A XIX. században a földesúri terheiktől megváltakozott mezővárosok lakói, ha nem is rendelkeztek kollektív nemességgel mint az előbb említett népcsoportok, hasonlóképpen szabad parasztoknak voltak tekinthetők. Tehát azt mondhatjuk, hogy Alföld hatalmas térsége volt e tekintetben érintve. A hajdúk, a jászok, a nagy- és a kiskunok mellett Kecskemét, Nagykőrös, Szentes, Békéscsaba és a Hajdúság szomszédságában lévő Nyíregyháza lakosai tartoztak e körbe. Nem szólva arról, hogy az ú.n. szabad királyi városok lakosságának számottevő része is ide sorolható (Debrecen, Szeged, Szabadka, Zombor stb.). Csak a legritkább esetben történik arra utalás, hogy ez a több százezres tömeg valójában 1848 márciusában a jobbágyfelszabadítás során és a szeptemberi reformok révén nem kapott újabb jogokat, nem részesült újabb anyagi kedvezményekben olyan értelemben mint az egykori uraiktól személyes függésben levő telkes jobbágyok. Sőt, ők úgy érezték, hogy ezen reformok során valójában veszteség érte őket.

2 A hajdúk és a jászkunok ugyanis elvesztették a kollektív nemességgel járó nem különösebben nagy, de jól körvonalazott kiváltságaikat, amelyek megkülönböztették őket a telkes jobbágyok tömegétől, amelyek révén ők velük szemben nem alattvalók voltak, hanem a nemesi nemzet részei. Miközben az országgyűlés döntése értelmében a magyar állam magára vállalta a nemesek kárpótlását, rájuk nem történt utalás. A polgári igazságszolgáltatás révén a nádor megszűnt a jászkunok bírája lenni, ezért az ezzel járó előnyeiket elvesztették, de változatlanul fizetniük kellett a nádornak járó évi háromezer aranyat. Később hiába kérték e méltánytalan eljárás felszámolását, az új népképviseleti országgyűlés nem volt hajlandó igényeiket figyelembe venni. Ezért mind a jászkunok, mind a földesúri kötelékektől önmagukat megváltó mezővárosok úgy érezték, hogy a magyar történelemben valóban korszakalkotó áprilisi törvények érvénybe lépésével, amelyek minden fizetség nélkül felszámolták a különféle jobbágyi szolgáltatásokat, a személyes kötöttségeket, és így az egykori jobbágyok telkeik teljes jogú tulajdonosaivá váltak, őket komoly méltánytalanság érte. Ezek a közösségek ugyanis korábban súlyos százezreket, több évi teljes jövedelmük összegét fizették ki annak érdekében, hogy szabadokká váljanak. A jászkunok félmillió forintot adtak annak érdekében a Német Lovagrendnek, hogy a tőlük törvénytelenül elvett szabadságukat visszaszerezzék. Ezt az összeget minden reménytelenség ellenére még évtizedekkel később is követelték a magyar államon. Kecskemét pedig több mint egy évszázadon át közel ekkora összeget fizetett féltucatnyi földesúri famíliának, és közben rendkívül súlyos adósságba verte magát, amit a város a szabadságharc utáni évtizedekben is kénytelen volt törleszteni.

3 Hasonlót mondhatunk a többi magát megváltó mezővárosról is. Az volt tehát a legnagyobb sérelmük, hogy jobbágyok esetében az állam magára vállalta a nemesség kártalanítását, ezek a közösségek, ezek a mezővárosok pedig azt sem tudták elérni, hogy legalább a még fennálló adósságokat vegye le vállukról az állam. Amikor a szabadságharc alatt az államhatalom követelései miatt az anyagi és katonai terhek vissza-visszatérően jelentkeztek, a békéscsabai zsellérek szóvá is tették, hogy ők az áprilisi törvények alapján semmit sem kaptak, így még mindig nincs 2 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/ b 595-598. 3 HORNYIK János, 1862. 58-69.