Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - VAJDA ZSUZSANNA Sodrásban: a személyiség és a történelem

Sodrásban: a személyiség és a történelem A közelmúltban mind a tudományban, mind a művészetben gyakran jelenítődött meg az a probléma, hogy a történelem különböző emberek számára mást és mást jelent. Egy aktuális példa Török Ferenc Moszkva tér című filmje: a film az 1989ben érettségizett budapesti fiatalok szemszögéből mutatja be a rendszerváltást. Figyelemre méltó, hogy a fiatalok nem éltek át eszmei katarzist (mivel itt nem feladatunk, ne firtassuk hogy mi ennek a háttere); a változások egyik legfontosabb következménye a számukra, hogy csak 1945-ig kell megtanulni a történelmet. Az egyik főszereplő, Zsófi ott volt a Hősök terén Nagy Imre búcsúztatásakor, de a kérdésre, mi történt, csak annyit mond, hogy jó volt. A fiú főszereplő barátjával éppen a Bécsbe induló vonatra száll hamisított jeggyel, amikor a háttérből hallhatjuk: megjelent az újság különkiadása, meghalt Kádár, a szülők nemzedékének életét meghatározó, a korszaknak nevet adó politikus. Ám a hír csak a néző, nem a szereplők számára bír jelentőséggel. Végül a fiatalok szerelmi kettőse zajlik Párizsban, amikor a francia televízió hosszan Kádár temetéséről ad hírt. Aki a nézők közül nem tud franciául, nem is érti, miről beszél a televízió. Különlegesen finom jelzése ez a jelenet annak, ahogyan az egyének mellett „elmegy a történelem", miközben, anélkül, hogy tudnának róla, minden bizonnyal hatással van rájuk és az életükre. A művészet az emberek érzelmeire, sejtéseire reflektál, egyszersmind jelzi, amikor bizonyos tudományos kérdések, amelyek esetleg, mint az adott esetben is, már régen foglalkoztatják a történettudományt, a közgondolkodásban, a mindennapokban is megjelennek. A huszadik század utolsó évtizedeiben a társadalom és a történelem értelmezésében fokozatosan mintha megváltozott volna a kamera látószöge: a történettudományban korábban használatos kategóriák - osztály, társadalom, nemzet - érvényüket vesztették. A francia, talán leginkább történeti antropológiaként jellemezhető EHESS* iskola folyóirata, az Annales első számában Braudel, a híres gazdaságtörténész a „történelem robbanásszerű kitágulásáról" beszél. (Czoch-Sonkoly, 1995). A harmincas évek, az Annales című folyóirat rendszeres megjelenése óta tovább fokozódott a történettudomány válsága, elbizonytalanodása, amint ezt a nevezetes történész-iskola képviselői, Lepetit, Ravel, Le Goff és mások megállapították. A makrotörténelem mellett megjelent sőt egyre nagyobb mértékben hódított a kisebb struktúrák, régiók, települések, családok vizsgálata, e kérdésfeltevés mentén született P. Ariés (1987) a gyermekkorra, a családi életre és a halálra vonatkozó szociális konstrukciók vizsgálata. A. Imhof (1992) egy német kistelepülés egy 400 éven át azonos nevet viselő portájának történetét kísérli meg rekonstruálni a XVII. századi társadalom és gazdaság kontextusába helyezve. Hasonló történelmi antropológiát írt G. Levi (2001) „Egy falusi ördögűző és a hatalom" címmel. A huszadik század végéhez közeledve meginogtak a történelmi események hagyományos referenciái. Úgy tűnik, egyre kevésbé alakítható ki egyetértés a „nagy" események értékelésében, sőt abban is, hogy van-e értelme „történelmi eseményekről", „társadalmi folyamatokról" beszélni. A dolognak nemcsak eszmei, metodológiai oldala is van: a korszerű információrögzítési eszközök rendre megcáfolták a Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales - A társadalomtudományi elmélet iskolája