Bács-Kiskun megye múltjából 18. (Kecskemét, 2003)

TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ SZEMÉLYISÉG - VAJDA ZSUZSANNA Sodrásban: a személyiség és a történelem

\ szemtanúk, jelenlévők leírásait. Az emlékezet torzításainak vizsgálata új tudományágat képezett a pszichológiában, amely azzal kapcsolatosan halmozott fel ismereteket, hogy az egyének saját nézőpontjaik szerint részben konstruálják és nem egyszerűen rekonstruálják a múlt eseményeit. Az események megfejtésének korábbi módszerei - a szemtanuk, tárgyi emlékek, következmények mozaikdarabjaiból maguknak a történéseknek, például a napóleoni háborúk részleteinek felidézése - értelmetlennek bizonyultak. A második szempont az egyén és a történelem egy másik aspektusát, vagy mondhatnánk azt is, másik pólusát veszi figyelembe. A Moszkva tér című filmben bemutatott helyzet távolról sem a huszadik század végének fejleménye: az emberek jó részével egyszerűen „történik" a történelem, és ami belőle a saját életükben tükröződik, nem is hasonlít azokra az értelmezésekre, amelyeket a szakma elfogad. Ugyanakkor mégiscsak ők a történelem alanyai, ők harcolnak a csatákban, ők nevelik és tanítják a gyerekeket. A kultúrtörténet és a mindennapok az a közeg, amely összekapcsolja az egyéneket és a történelmi eseményeket. A „közönséges emberek" iránt feltámadt érdeklődés részben ideológiai természetű, mintegy „igazságot szolgáltat" azoknak, akikről eddig az eseménytörténet kevéssé vett tudomást - a kisemberek, a nők, a gyerekek - de ez az ideologikus cél nem volna elég ahhoz, hogy valódi érdeklődés ébredjen a téma iránt. Ehhez a tudományos kérdésre is szükség volt, amely azt vizsgálja, követhető-e a mikrotörénelemben az a nyom, amely az egyének életterveit összekapcsolja a történelmi eseményekkel? Mindenesetre néhány országban - Franciaországon kívül Olaszországban és Angliában nagy lendülettel kezdődött el a hétköznapi szokások, gyermekgondozási és nevelési praktikák összegyűjtése. (Ld. a Peter Laslett által szerkesztett sorozatot). A „gyermekkor története" hasonló címmel magyar nyelven Pukánszky Béla (2001) foglalta össze a rendelkezésünkre álló ismereteket - nehezen illeszthető egységes logikai szerkezetbe. Inkább azt tükrözi, hogy évszázadokon keresztül a gyermeknevelési szokások tarka sokfélesége uralkodott, és nem nyilvánvaló, hogy ezek az egyébként figyelemre méltó és rendkívül érdekes adalékok összekapcsolhatóak lesznek-e valaha is az eseménytörténettel, vagy politikatörténettel, lesz-e más értelmük, mint távoli kultúrák egzotikus üzenete. Bármennyire érdekesnek és relevánsnak érezték azonban a kutatók és a közfelfogás a mikro- és mezoszintű struktúrák vizsgálatát, a „mélyfúrások" tapasztalatai nem váltották be a történészek azzal kapcsolatos reményeit, hogy általuk helyre lehet állítani a történetírás megbomlott koherenciáit. Nem sikerült igazán megtalálni és különösen nem a történeti igazság szintjére emelni azokat az összefüggéseket, amelyek összekapcsolták volna az egyének, kisebb és nagyobb csoportok sorsát. A történészek, például maga Levi korlátozott racionalitásról, nem determinált oksági kapcsolatokról beszél. Továbbra is vitatott, mi az, ami egységbe képes kapcsolni a különböző társadalmi-szociális egységek, csoportosulások történeteit, amelyek az egyének és kiscsoportok eltérő valóságészlelése kapcsán születtek. A kiemelkedő egyéniségek szerepe ugyanakkor mindig foglalkoztatta a történészeket, a nagy emberek biográfiái Plutarkhosz óta jellegzetes darabjai a múlt vizsgálatának. A modernitás kezdete óta az egyéniség kultusza lendületet adott az ezzel kapcsolatos kíváncsiságnak. Az elmúlt kétszáz év hódító háborúinak és tömegdiktátorainak működése a tömeg fölé kerekedő, azt abszurd cselekedetekre késztető egyén rémületes rejtélyének megoldandó feladványát írta fel a társadalomtudo-