Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)
MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése
akaratlanul is egymás megbecsüléséhez és hosszabb távon az előítéletek leépítéséhez is vezethet. Ezen túlmenően a munkán keresztül megszerzett önbizalom hozzájárulhat ahhoz is, hogy az illető menekült sorsával megbékéljen, és életének újra értelmet találjon. Egy ilyenfajta optimizmussal, ahol a jövőkép is valamennyire megfoghatóvá lesz, pedig valóban a gazdaság hajtóerejévé lehetett válni. 4. Az észak-bácskai svábok. Esélyek és lehetőségek Felső-Bácska elűzött német lakosainak lehetőségeit a gazdasági integrációra a fentebb vázolt körülmények alapjaiban meghatározták. A bácskai falu lakosságának szakmai összetétele meglehetősen egyoldalú volt, hiszen a népesség meghatározó része mezőgazdasággal vagy azzal szorosan összefüggő tevékenységgel foglalkozott. Csak nagyon csekély volt a diplomások, értelmiségiek száma, az ipari munkásság száma pedig a régió sajátosságai miatt elhanyagolható volt. Az elüzetés után kezdetben még többen reménykedtek abban, hogy mezőgazdasági tevékenységüket az új körülmények között is folytatni tudják. A korai optimizmusnak az adott némi alapot, hogy az elűzöttek nagy részét falvakban, kisparaszti birtokokon helyezték el, ami munkalehetőséget - és nem mellékesen: biztos eleséget - is biztosított számukra. Az egykori gazdagparasztok jelentős része azonban megalázónak érezte a „cselédmunkát", ami egyébként sem hozott elegendő jövedelmet, hiszen 1948 előtt a magas infláció miatt amúgy is csak élelemért és ellátásért dolgoztak. A valutareform után pedig olyan alacsony béreket kaptak, hogy az legfeljebb a fennálló életszínvonal konzerválására lett volna elegendő, de korábbi igényeiknek megfelelő életre semmiképpen sem. Szerencsére a nehéz mezőgazdasági munkáktól többnyire mentes téli időszakban egyre több alkalom nyílott más jellegű munkavállalásra is. Sokan ekkor ismerték fel, hogy más gazdasági szektorokban magasabb jövedelmekhez lehet jutni, és ezután rendszerint már nem tértek vissza korábbi kenyéradóikhoz. (Innen származott a „lusta menekültekről" szóló- egyébként teljesen alaptalan - vád, amit főként a bajor gazdák hangoztattak előszeretettel 87 ) Azt hamar fel kellett ismerni, hogy az ötvenes években alapvetően átalakuló mezőgazdaságban a bácskai menekülteknek minden tapasztalatuk és kötődésük ellenére sem sok keresnivalójuk lehet. Hiába próbált az állam és a tartományok különféle hitelekkel és támogatásokkal az elűzött parasztgazdák földhöz jutásához segítséget nyújtani; ahhoz, hogy versenyképes termelőkké válhassanak, a gazdáknak jelentős mobilizálható vagyonra és megfelelő mennyiségű alaptőkére lett volna szükségük. Még ezek megléte esetén is azonban csak igen hosszú távon lehetett volna eredményeket várni, márpedig a családi egzisztencia újrateremtése sürgős feladat volt. Ehhez pedig gyorsan kellett volna minél több pénzt szerezni, amit a mezőgazdaságban kereshető bérek egyszerűen nem tettek lehetővé. De többség vágya amúgy is a régi hazában folytatotthoz hasonló családi gazdálkodás lett volna, ami fölött egyrészt eljárt az idő, másrészt idegen is volt a német struktúrától. A rendkívül költséges modernizáció és gépesítés - ami a versenyképesség miatt elkerülhetetlen lett volna - pedig gyorsan lelohasztotta az ebbe vetett reményeket. Ennek megfelelően a folyamatosan terjeszkedő ipari szféra volt az, ahol az elűzött bácskai parasztok nagy része jövőbeni megélhetését megtalálta. Miután az ipari üzemekben kezdetben csaknem mindenhol szükség volt új munkaerőre, viszonylag gyorsan lehetett munkát találni. Szinte valamennyi visszaemlékező azt BAUER, Franz J., 1982. 349-367.
