Bács-Kiskun megye múltjából 17. (Kecskemét, 2001)

MAYER JÁNOS Az elűzött észak bácskai svábok németországi beilleszkedésének néhány kérdése

állította, hogy igazából nem jelentett komoly nehézséget megfelelő munkahelyet találnia.

88 Persze túlzottan válogatni sem lehetett az új munkakörök között, mivel hasznosítható szakképesítéssel szinte senki nem rendelkezett. Viszonylag jobb esélyekkel bírtak a korábban bizonyos kézműves szakmákban dolgozók, akiknek különféle tapasztalatait az újjáépítésben is hasznosítani lehetett. Kezdetben az építőiparban lehetett a legjövedelmezőbb munkákat találni, és amikor egyre több lakásépítési program beindult, sok egykori kőműves, ács, asztalos, stb. vált részesévé egészen új utcák és városrészek megjelenésének. Elsősorban közülük kerültek ki azok, akik a későbbiekben önálló vállalkozásokba is fogtak, melyek a maguk területén aztán még nagyobbra is kinőtték magukat. Azok az elűzött fiatalok, akik odahaza még nem foglalták el helyüket a helyi közösségben, azaz még nem gazdálkodtak önállóan, Németországban rendszerint átképző kurzusokon vettek részt, ahol olyan új szakmákat tanultak ki, amelyekkel jobban tudtak érvényesülni a munkaerőpiacon. Főként a gépgyártásban- és javításban, valamint a nehéziparban lehetett így munkát találni. A náluk már valamivel idősebb generáció, akiknek a sürgős pénzkeresés kényszere miatt nem volt ideje és lehetősége új szakmát tanulni, rendszerint a könnyűiparban vagy az élelmiszeriparban lett betanított munkás. Ennek ugyan az egykori önálló parasztok szemében nem volt túl nagy értéke, de megvolt az az előnyös oldala, hogy a kötött munkaidő után még más mellékes jövedelem után is lehetett nézni. Ezek a - gyakran engedély nélküli - munkák is elsősorban a gyors pénzszerzést szolgálták, de céljaik elérése még ezzel együtt is igen nagy takarékosságot követelt meg az elüzöttcktől. És azt sem szabad elfelejteni, hogy rendszerint az új családi házak építésére is a munkaidő után (!) került sor. A házépítések ugyan a kedvező építési hitelek és egymás kölcsönös megsegítése nélkül aligha lettek volna megvalósíthatók, de az eredmény így is tiszteletet parancsoló volt. Sőt, sokan arról számoltak be, hogy - miután annak idején Magyarországon a mezőgazdaságban hozzá voltak szokva az egész napos elfoglaltsághoz - a hivatalos munkahelyen elvégzett munka mennyisége nem elégítette ki őket (!), ezért anyagi viszonyaik stabilizálódása után további kisvállalkozásokba fogtak. Ennek egyik jellemző formája a kiskereskedelem volt: többen élelmiszerboltokat nyitottak, zöldség-gyümölcs értékesítésével, esetleg olyan tevékenységgel foglalkoztak, ahol azért valamennyire az otthonról magukkal hozott tapasztalatokat is fel lehetett használni, és ezáltal nem szakadtak el teljesen egykori hivatásuktól sem.

89 Arra is akadt példa, hogy otthonról bedolgozóként működtek közre valamely gyár számára, így pl. az ott dolgozó munkás felesége - részmunkaidőben legalábbis - a háztartás vezetése mellett további pénzkeresési lehetőséghez jutott. Ezzel együtt, tárgyilagosan szemlélve a kérdést, el kell ismerni, hogy a menekültek által létrehozott új üzemek alapításában nem a bácskai svábok játszották a vezető szerepet. Ezeket az üzemeket elsősorban a fejlett iparvidékekről származó szudéta- és sziléziai német menekültek hozták létre, de tény az is, hogy az olyan településeken (pl. Geretsried, Neutraubling, Ludwigsburg), ahol a környéken sok magyarországi sváb is élt, alkalmazottként közülük is sokan ilyen üzemekben találtak munkát maguknak, ahol elsősorban szorgalmukkal és megbízhatóságukkal tűntek ki. Önálló vállalkozás alapítása azonban nem volt igazán jellemző rájuk. Kivételt elsősorban olyanok jelentettek - de az ő számuk valóban elenyésző -, akik még Magyarországon egyetemi tanulmányokat folytattak, amelyeket aztán az újjáépítésben vagy a kereskedelemben tudtak hasznosítani. Ez a szűk réteg volt az, amely Beszélgetés A.O-val, J.B.-vel, G.M.-mel stb. Interjú G.K.- val Schwabmünchen 1997. január. Felvétel a szerző archívumában ill. beszélgetés J.T. vei, Regensburg, 1997